Az életpályamodell által biztosított fizetésemelés a költségvetési bevételek 95 százalékáért felelős hivatalnál elkerülhetetlen volt. A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban, nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között - hangsúlyozta Tállai András.
Hozzátette, az életpályamodell speciális abban is, hogy a jogviszonyban eltöltött időn túl, annál nagyobb mértékben díjazza a kiemelkedő teljesítményt, a nagyobb felelősségvállalást, a nagyobb önállóságot és a szakmai fejlődést. Ezért a magasabb besorolású munkakörbe történő előlépésre kizárólag az érintett képzettsége, képessége, kompetenciái alapján van lehetőség - írja az MTI.
Kapcsolódó
A nagyobb felelősséggel és kockázatvállalással járó munkakörökben dolgozók közszolgálati pótlékot kapnak. A bűnelkövetők elfogásában is közreműködő speciális bevetési járőrök például 450 százalékos közszolgálati pótlékra jogosultak, a revizoroknak 200 százalékos mértékű pótlék jár - ismertette az államtitkár. (Az adócsalók álma lenne a bitcoin?)
Az új bérezési rendszer elismeri a kockázatos munkakört és a több éves tapasztalatot, Tállai András példaként említette, hogy majdnem kétszer annyit - 350 ezer forintot - vihetnek haza most a határnál 15 éve szolgálatot teljesítő pénzügyőr járőrök, mint amennyit 2016 júniusában kerestek. Az államtitkár felidézte azt is, hogy az életpályamodell keretében 2016. július elsejétől 30 százalékkal, 2017. január 1-jétől 5 százalékkal emelkedett a hivatal dolgozóinak fizetése.
Kép forrás: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott