Egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez (Formula E), többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud járulni az ország. Erről egyeztettek a FIA elnökével - közölte a miniszter.
Magyarország a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével és a jogszabályi környezet biztosításával arra törekszik, hogy a térségben és Európában is vezető szerepe legyen az önvezető járművek fejlesztése terén. A közlekedési kockázatok mérséklésében ugyanis meghatározó az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése.
A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma-1 versenynaptárában - mondta Jean Todt FIA-elnök. A Forma-1 nemcsak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak - tette hozzá Todt, és méltatta, hogy Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak.
Jean Todt, aki az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja is különösen nagyra értékelte a Magyarországon megtett lépéseket a közlekedés biztonságának javításáért, amint azt a zalaegerszegi létesítmény is mutatja.
Látható, hogy az utasbiztonság, a balesetmegelőzés javítása érdekében jelentős lépéseket tesznek - fogalmazott Jean Todt.
Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ami ennek megfelelően kiemelt támogatásban is részesül, és ugyancsak kiemelt cél a nemzetközi sportesemények rendezése - közölte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Ezek sorába illeszkedik, hogy a Forma-1 mellett a Formula E, de más szakághoz tartozó versenyek rendezésére is lehetőség lenne, amihez a kormány minden támogatást megad.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Az albán Bagamérik is megjelentek Magyarországon

Grönland sürgeti a nyugatot: Kínához fordul, ha az USA és az EU nem kér a bányászati jogokból

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Jobb, ha ezt a gyógynövényt nagy ívben kerüli: csúnyán fennakadt a rostán
