Kevin McCabe 2008 májusában vásárolta meg a Ferencvárost és a klubhoz tartozó 6+2 hektáros ingatlant, a hatodik tendert követően, és azután, hogy a Fradi-szurkolók szimpátiatüntetést szerveztek a várva várt angol tulajdonos mellett.
A lap emlékeztetett: Kevin McCabe az év eleji sajtóközleményében elárulta, hogy az ingatlanegyüttes megvásárlására és a járulékos költségekre mintegy 4,5 milliárd forintot fizetett ki, míg a labdarúgó Zrt. megvételére és fenntartására hozzávetőlegesen 4,7 milliárd forintot. Ehhez képest saját bevallása szerint is mindössze alig 600 millió forintos bevétellel kalkulálhatott - írta a lap.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?