A kormány jóváhagyta az idei költségvetésben a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 2,284 milliárd forinttal, illetve az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 1,843 milliárd forinttal.
A kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kössön megállapodást a fővárosi önkormányzattal az elővárosi közlekedésről november 30-ig úgy, hogy a fővárosi önkormányzat a közigazgatási határon belül végzett személyszállítási közszolgáltatások bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeinek fedezése érdekében 2019. december 31-éig évente az autóbuszos szolgáltatásokhoz 310 millió forinttal, a vasúti szolgáltatásokhoz 2,740 milliárd forinttal járul hozzá.
A kormány határozott arról is, hogy a főváros tulajdonában álló BHÉV Zrt. állami legkésőbb december 31-ig kerüljön állami tulajdonba. A tulajdonosi jogokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gyakorolja majd annak érdekében, hogy a BHÉV Zrt. részvényei a szintén az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó MÁV-hoz kerülhessenek, nem pénzbeli hozzájárulással megvalósuló tőkeemeléssel.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön