A sajtóhírekkel ellentétben a konyhakerteket nem kell regisztrálni a földhivataloknál március 31-ig, a szabályozás csupán a zártkertekre vonatkozik - mondta az InfoRádiónak Szabó Csaba földügyekért felelős miniszteri biztos. Kifejtette: a rendelkezés a gyümölcsösököt, szőlőterületeket érinti, a belterületen lévő házikertek más kategóriába tartoznak.
Szabó Csaba szerint a zárt kertek regisztrációjára a teljes körű földhasználati nyilvántartás miatt van szükség, ugyanis az új földforgalmi törvény igazán akkor tud működni, ha minden területre kiterjedő ismeretei lesznek az államnak.
Jelenleg valóban fizetni kell az eljárásért - akár 12 ezer forintot - a földhivataloknak, ám ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium el akarja törölni - tette hozzá Szabó Csaba. Hangsúlyozta: az államnak van szüksége az adatbázisra, így nem logikus, hogy ezért fizessenek az emberek. Olyannyira, hogy visszamenőlegesen is visszakapják a pénzüket azok, akik esetleg már befizették azt. Ehhez a parlament döntése kell, amit reméljük, hogy gyorsan meg fog hozni.
A konyhakert-tulajdonosokat tehát mindez nem érinti, az viszont igen, hogy a tárca tervei alapján a jövőben valahogy támogatnák azokat, akik megművelik háztáji kertjüket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról