Molnár Csaba úgy fogalmazott: az állam az adófizetők pénzéből vásárolja meg a pénzintézetet, amihez az adófizetők pénzéből nyújt hitelt és vállal kezességet. Hangsúlyozta, mindezt úgy teszik, hogy nem tudják, mennyibe fog kerülni a pénzintézet, hiszen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elismerte, hogy még át sem világították a bankot. A DK véleménye szerint ez akár a korrupció vagy a hűtlen kezelés gyanúját is felvetheti - jelentette ki.
Arra az érvre, amely szerint nemzeti érdek, hogy a bankrendszer többsége magyar tulajdonba kerüljön Molnár Csaba azt mondta, az európai tapasztalat ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. Példaként említve a jelentős állami tulajdonú bankrendszerrel rendelkező Szlovéniát, Fehéroroszországot és Törökországot, amelyekben nagy állami bankmentő csomagokra volt szükség. Hozzátette, hogy azokban az országokban, mint Írország, Ciprus vagy Izland volt a legmélyebb a válság, ahol többségében hazai tulajdonban voltak a pénzintézetek, ugyanis nem léteztek olyan külföldi anyabankok, amelyek finanszírozni tudták volna a veszteségeket.
Az EP-képviselő szerint a miniszter már most elismerte, hogy végső soron a Budapest Bankot is privatizálni szeretnék. Úgy néz ki, hogy még mindig van olyan fideszes, aki nem kapott eleget a közvagyonból - fogalmazott.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások