Szita Károly, a szervezet társelnöke, Kaposvár fideszes polgármestere pénteken Pécsen az MJVSZ kétnapos közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: sérelmezik, hogy amíg a BKV esetében a központi támogatás árkiegészítés formájában megjelenik, ilyen segítséget a vidéki települések, illetve az ott szolgáltató társaságok nem kapnak.
A politikus az igényt azzal indokolta, hogy a városok a tömegközlekedésből keletkező veszteségeket már nem tudják a jegyárak emelésével és a járatok ritkításával mérsékelni, mert ennek az lesz a következménye, hogy tovább csökken az utasok száma. Az állami dotáció azonban enyhítené a terheket.
Szita emlékeztetett rá, hogy Magyarország 23 megyei jogú városában mintegy kétmillió ember él, a helyi tömegközlekedést 18 városban Volán-társaságok biztosítják az önkormányzattól kapott díjért, öt helyen erre a célra alapított vállalatot a szolgáltató.
Az MJVSZ társelnöke szólt arról is, hogy az önkormányzati rendszer nagy átalakuláson megy keresztül: feladatok kerültek és kerülnek át januártól az államhoz. Ennek alakulásával együtt egyeztetések folynak a 2013-as költségvetésnek az önkormányzatokat, azon belül is a nagyvárosokat érintő fejezetéről, tekintettel arra, hogy a megmaradó feladatok finanszírozására a büdzsében szereplő összeg sokkal kevesebb, mint amennyivel jelenleg a nagyvárosok számolnak.
Szita a két szám említése nélkül azt mondta: biztos benne, hogy az egyeztetéseket követően sikerül megegyezni.
A sajtótájékoztató keretében Szita és Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke megállapodást írt alá az MJVSZ és a január 1-től az állami fenntartású oktatási intézmények koordinálását végző központ együttműködéséről. Ennek lényege, hogy a megyei jogú városok a jövőben is szakmai segítséget nyújtanak a kezelésükből kikerülő, de a területükön működő iskoláknak.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják