Úgy tűnik, végjátékához ért Schmitt Pál plágiumügye: a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsa csütörtön délelőtt elsöprő többséggel azt javasolta, hogy a politikust fosszák meg doktori címétől. Az ügyben a végső döntést az egyetemi szenátus hozza meg csütörtök délután.
Január 11-én a hvg.hu robbantotta ki az ügyet egy cikkel, amiben azt írták, hogy Schmitt Pál 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része gyakorlatilag szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével. A hvg.hu szerint a köztársasági elnök 215 oldalas dolgozatából mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti, hivatkozás nélküli fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját.
Egy héttel később az Index írta meg, hogy Schmitt dolgozata egy német sportszociológus, Klaus Heinemann korábbi munkájából is szó szerint tartalmaz hosszú szövegrészeket, melyek összesen 17 oldalt tesznek ki. Március 6-án újabb oldalakról derült ki, hogy máshonnan másolták őket.
A dolgozatra Schmitt summa cum laude minősítést kapott, és bár bírálói felrótták a forrásanyagok megjelölésének hiányát illetve hogy a megjelölt "szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni", mindketten fontos, hiánypótló műnek nevezték.
Az egyre dagadó sajtóbotrány miatt a Semmelweis Egyetem vezetése tényfeltáró bizottságot állított fel, ami a megígért március 28-i dátum előtt, kedden nyilvánosságra hozta a jelentését, pontosabban annak 3 oldalas összefoglalóját. Ebben megerősítették a sajtó által már feltárt tényeket, vagyis hogy a dolgozat döntő része szó szerinti vagy majdnem szó szerinti fordítás, ám ez a tény az írásban nincsen jelezve. A bizottság főleg a témavezető és az opponensek, illetve a egyetem felelősségét firtatta.
A kormány nem érintett Schmitt Pál ügyében - mondta a hír kipattanása előtt nem sokkal Giró-Szász András kormányszóvivő.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon