Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára korábban kijelentette, hogy az ukrán védelmi erők egyik fő prioritása jelenleg mindenekelőtt az orosz erők "tüzérségi kivéreztetése" a fronton.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése alapján az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg elérte a 222 ezret. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek között kilenc harckocsit, 32 tüzérségi rendszert és 35 drónt.
Vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy hollywoodi film, és azonnali eredményeket várnak, ám ez nem az
– jegyezte meg Zelenszkij, ukrán államfő, aki szerint az offenzíva nem könnyű, hiszen Ukrajna területén kétszázezer négyzetkilométert aknáztak alá az orosz csapatok.
Bármit is akarnak egyesek, beleértve azokat, akik nyomást próbálnak gyakorolni ránk, minden tisztelettel azt kell nekik mondanom, hogy úgy haladunk a csatatéren, ahogy jónak látjuk
– fűzte hozzá Zelenszkij.
Nagyija Makszimec, a kijevi ügyészség szóvivője közben nyilvánosságra hozta, hogy az illetékes kerületi bíróság elektronikus karkötő viselésével egész napos háziőrizetbe helyezte Roman Tkacsukot, a kijevi városi közigazgatás biztonságért felelős osztályvezetőjét. A tisztségviselőt ellen azért indítottak eljárást, mert őt tartják felelősnek három ember haláláért, akik nem tudtak bejutni az óvóhelyre az ukrán főváros elleni egyik orosz légitámadás idején.
Újabb településre tűzték ki az ukrán zászlót
Az ukrán hadsereg visszafoglalta a negyedik települést is az orosz erőktől a Donyeck megyében indított ellentámadásban – közölte az ukrán védelmi miniszter helyettese hétfőn. Bővebben >>>A halálesetek után, június elején Zelenszkij elrendelte Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is. Az ukrán belügyminisztérium több mint ötvenezer óvóhely ellenőrzése után közölte, hogy csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak. Olekszandr Kamisin, Ukrajna stratégiai iparágakért felelős minisztere hétfőn kritikusnak nevezte a fővárosi óvóhelyek állapotát, kiemelve, hogy azok fele nem áll készen emberek fogadására.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése alapján az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg elérte a 222 ezer főt. Az ukrán erők az elmúlt napban megsemmisítettek egyebek mellett kilenc harckocsit, 32 tüzérségi rendszert és 35 drónt.
Most kiderül, mit találnak az ellenőrök a zaporizzsjai atomerőműnél
Megérkezett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója a kahovkai gátrobbantás miatt veszélybe került üzemhez. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen