Újabb fogságba esett öt ukrán katonát ölt meg a napokban az orosz hadsereg, az ukrán hatóságok háborús bűncselekmény miatt indítottak eljárást – közölte az ukrán főügyészség csütörtökön a Telegramon.
„Az előzetes információk szerint november 24-én a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében található Novodarivka település közelében, ahol heves harcok dúlnak, az orosz fegyveres erők katonái hat fogságba ejtett ukrán védőből ötöt agyonlőttek” – írta az ügyészi hivatal. Hozzátették:
a jelentések szerint a rendfenntartók azonosították az orosz hadseregnek azt az egységét, amelynek katonái a gyanú szerint részt vettek ebben a bűncselekményben.
A részvételüket egyelőre még vizsgálják, a nyomozók videofelvételt is kaptak a katonák lelövéséről. Az ügyészség háborús törvények és szokások megsértése miatt indított büntetőeljárást, amelyet szándékos emberöléssel párosítottak.
Újabb orosz nagykutyák ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az Ukrajna elleni háborút vezető két vezető orosz katona ellen emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök miatt.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek