A kicsit sem szokványos drónokról annak a cégnek az egyik vezetője számolt be, amely a fegyverzetet gyártja a robotkutyákhoz. Eric Shell szerint a robotok elsősorban az alagutak feltárásában, a lövészárokharcban, az aknamezők felderítésében vagy olyan városi környezetben lehetnek hasznosak, ahol az ellenség robbanócsapdákat helyezett el – írja a The War Zone.
A robotkutyák mesterséges intelligencia segítségével képesek megkülönböztetni egymástól az embereket, illetve a drónokat és járműveket. A felderített célpontokat jelentik a kezelőjüknek, és a katona dönti el, hogy a robot mikor, mire lőhet.
A drónkutyát gyártó Ghost Robotics szerint a tengerészgyalogság elsősorban a közepes méretű, minden időjárási körülmények között bevethető, Vision 60 fantázianevű drónt próbálgatja. A műholdas kapcsolat révén akár több ezer kilométeres távolságból is irányítható négylábú lépegető fegyver nélkül is bevethető: felderítésre vagy megfigyelésre. Különösen szűk, veszélyes helyeken használhatják az élő kutyák helyett.
A The War Zone cikkéből kiderül az is, hogy Kína és Oroszország is próbálkozik már ilyen eszközök létrehozásával. A lap szerint a felfegyverzett robotkutyák megjelenése újfajta veszélyt is rejt: a mesterséges intelligencia ugyanis nemsokára kiszoríthatja a döntéshozatalból az embert.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!