Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legújabb jelentése szerint minden nyolcadik európai lakos olyan területen él, amelyet árvíz veszélye fenyeget és a kritikusnak vélt infrastruktúrák is hasonlóan veszélyeztetett területen helyezkednek el.
A jelentés a klímaváltozás teljes vízkörforgásra gyakorolt hatásáról szól, amelybe az erődtüzek és az aszály is beletartoznak.
Az Euronews azt írja, az elmúlt negyven évben több mint 5582 halálos áldozatot követeltek a heves viharok, a veszély pedig továbbra is nagy. Aleksandra Kazmierczak, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség éghajlati és egészségügyi szakértője szerint az európai ipari létesítmények közel 15 százaléka található árterületen.
Hozzátette, az olyan infrastruktúrák, mint a víztisztító telepek, a folyásirányban lejjebb helyezkednek el, egyharmaduk pedig ártereken található meg a kontinensen. A jelentés kitér arra is, hogy a kórházak 11 százaléka szintén magas kockázatú területeken épült.
Az aszályok és a hőhullámok növelik a szennyező anyagok koncentrációját, így szintén veszélyeztetik a vízminőséget. A jelentés szerint a halmozódó események problémát okoznak a lakosság vízellátásában és hatással vannak a mezőgazdaságra, valamint az atomerőművek hűtőrendszereire is.
Előbbit az is bizonyítja az ügynökség szerint, hogy 2022-ben, különösen Dél-Európában, csökkent a kukorica és az olívaolaj termelése. A veszteségeket megközelítik a 9 milliárd eurót.
Az ügynökség éppen ezért azt javasolja, hogy korlátozzák a fejlesztéseket a veszélyeztetett területeken és alkalmazzanak természetbeni megoldásokat, például ültessenek fákat vagy növényzettel borított területeket annak érdekében, hogy az esővizet visszatartsák.
Oda a jólét Európában, fogalmunk sincs, mi várhat ránk
Egyre jobban veszélyezteti a klímaválság a gazdasági jólétet: a globális felmelegedés miatt nagy bevételkieséstől kell tartani, különösen Európában – mutat rá egy friss, potsdami tanulmány.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek