Tavaly 270 ezer határsértőt fogtak el a hatóságok, ez több mint kétszerese az előző évinek. Az elfogott embercsempészek száma pedig megközelíti a kétezret. Az elmúlt évben abban is változás mutatkozott, hogy a migránsok egyre erőszakosabbak, rendőrökre támadnak, fegyvert használnak, határvédelmi létesítményeket rongálnak meg és halálos közlekedési baleseteket okoznak, a szervezett bűnözés egyes csoportjai között már harc folyik a területekért. A magyar hatóságok 2500 embercsempészt tartanak fogva, akik 73 országból érkeztek - közölte.
A prognózisok szerint ez a trend idén folytatódhat, már az év első öt napján 2000 illegális határátlépőt tartóztattak fel. Veszélyes bűnözők is megpróbálnak bejutni az országba ismeretlen céllal. A határvédelem nemcsak közbiztonsági, de nemzetbiztonsági kérdés is. A kormány döntései segítik a határvédelmet: megerősítették a kerítést és több mint ezer fővel felállt a határvadászezred - mondta Bakondi György.
Mindeközben naponta 10-14 ezer háborús menekült érkezik Ukrajnából. A különbség jól látható a segítségért folyamodó és azt hálásan fogadó valódi menekültek és az országhatárt erőszakosan átlépni próbáló illegális migránsok között - jegyezte meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat