Emmanuel Macron francia elnök kedden azt mondta, hogy valószínű Irán segített a Hamásznak az Izrael elleni halálos terrortámadás végrehajtásában, bár a nyugati szövetségeseknek egyelőre nincs erre egyértelmű bizonyítékuk – számolt be róla a Politico.

A francia elnök Olaf Scholz német kancellárral együtt beszélve a hamburgi francia-német csúcstalálkozón azt mondta: Nem tudok nyilatkozni Irán közvetlen részvételéről, amelynek nincs hivatalos nyoma. Az azonban világos, hogy mind az iráni hatóságok nyilvános nyilatkozatai elfogadhatatlanok, és nem felelnek meg sem az értékeinknek, sem az érdekeinknek, másodszor pedig valószínű, hogy a Hamásznak nyújtottak segítséget, és létezett együttműködés.

A francia államfő megjegyzései azután hangzottak el, hogy egyre több híradás utal Teherán aktív részvételére az izraeli területre történő gyilkos behatolás elindításában, amelynek során palesztin fegyveresek civilek százait ölték meg. Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah kedden tagadta azokat a híreket, amelyek szerint hazájának köze lenne a Hamász Izrael elleni terrortámadásához.

Teherán gyorsan gratulált a Hamásznak az Izrael elleni meglepetésszerű támadás után, és támogatását fejezte ki a „cionistaellenes ellenállás” felé az egész régióban. Kedden Hamenei megismételte Teherán támogatását a militáns csoport akciója iránt, amely szerinte „helyrehozhatatlan veszteséget” okozott Izraelnek:

Ez a pusztító földrengés lerombolta a bitorló rezsim néhány fő struktúráját, amelyeket nem könnyű újjáépíteni.

 

Hamburgban Emmanuel Macron elítélte Irán kifogásolható megnyilvánulását. „Semmi sem igazolhatja az ilyen aljas terrorcselekményeket, és semmi sem igazolhatja azok támogatását” – jegyezte meg Josep Borrell uniós külügyi vezető kedden, és közölte, hogy beszélt Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszterrel.

 

 

 

Iráni ENSZ-képviselet: Teheránnak nincs köze a támadáshoz

Legitimnek nevezte Irán ENSZ-képviselete a Hamász iszlamista szervezet Izrael ellen indított támadását hétfőn, az erről szóló közleményben azonban leszögezik: Teheránnak nincs köze a műveletekhez.Bővebben --->