A képviselet határozott lépésnek nevezte a Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád terrorszervezet szombaton indított támadását, mely
teljes mértékben elfogadható önvédelem az immár hét évtizede tartó megszállásra, illetve a cionista rezsim által elkövetett borzasztó bűnökre válaszul. Ismét hangsúlyozzuk töretlen a támogatásunk Palesztina felé, mindazonáltal nincs közünk Palesztina válaszlépéséhez, melyről kizárólag maguk a palesztinok döntöttek.
A képviselet részéről emellett leszögezték:
az Izrael elleni támadás az izraeli biztonsági szervek hatalmas kudarca, kiemelve, hogy Izrael most az Iránra mutogatással akarja e kudarcot bagatellizálni.
Irán régóta támogatja a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot.
A többi között anyagilag is, a szervezetek Izrael elleni támadását pedig televíziós képsorok szerint Irán-szerte számos városban ünnepelték.
A támadásnak már több mint 700 izraeli és 400 palesztin halálos áldozata van, a sebesültek száma meghaladja a kétezret. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő hajnalban azt közölte, a harcok jelenleg is folynak a Gázai övezet környékén.
Az Iszlám Dzsihád vezetője, Zijád en-Nalaha és a Hamászt irányító Iszmaíl Hanije júniusban Teheránba látogatott, ahol Ebrahim Raiszi iráni elnökkel és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszterrel folytattak megbeszéléseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot