„Ha az Egyesült Államok az ökölrázást választja, és mindennel szemben ökölrázással lép fel, akkor mi is ezt választjuk” – közölte az észak-koreai külügyminisztérium a KCNA észak-koreai állami hírügynökséggel. Kiemelték, hogy
a hadgyakorlatot háborús agresszióra történő készülődésnek tekintik.
Phenjan egyúttal ismét azzal vádolta Washingtont, hogy szítja a feszültséget a térségben, illetve azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy az ellene folytatott „jogtalan és barátságtalan” politikájához az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) is felhasználja.
Jóllehet Észak-Korea idén egyelőre nem végzett „semmilyen különleges katonai műveletet”, a közös hadgyakorlat rendkívüli mértékben fokozná a feszültséget – közölte Észak-Korea külügyminisztériuma.
Imitálják a háborút a hadgyakorlatokkal
Dél-Korea alig néhány órával korábban jelentette be, hogy március közepén tartják meg a Szabadság-pajzs elnevezésű, az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatot, amelyre az előkészületek a jövő héten kezdődnek meg, a Pentagon szakértőinek bevonásával.
A dél-koreai védelmi tárca tájékoztatása szerint a műveleten „valósághű forgatókönyvet” követnek majd az észak-koreai nukleáris fenyegetések fényében. A 11 naposra tervezett hadgyakorlat megszakítás nélkül tart majd.
Phenjan tavaly rekordszámban, 37 alkalommal hajtott végre rakétakísérleteket, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákkal (ICBM) is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait. Ezt tetézve Kim Dzsongun észak-koreai vezető a háborúra készülődés jegyében úgy határozott, hogy az észak-koreai hadsereg kiterjeszti és rendszeresíti hadgyakorlatait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás