A diszkont légitársaság jelenleg egy olyan funkciót tesztel, amely során a női nemű utasok az online helyfoglalásnál külön jelzéssel látják azt, hogy mely ülőhelyek azok, amelyet szintén nők foglalnak. A funkció érdekessége, hogy ez kizárólag a női utasok között érhető el, a férfi nemű utasok számára ugyanez a funkció nem érhető el.
Vagyis a női utasoknak lehetőségük van arra, hogy az utazás során elkerüljék a férfi utastársakat, míg ez fordítva nincs így.
Hogy ez hogyan kivitelezhető, arra egyszerű a válasz: az utasoknak jegyvásárláskor meg kell adniuk a nemüket, ha a légitársasággal szeretnének utazni. Az IndiGo-nak így lehetősége van hozzáférni ehhez az adathoz – írja a CNBC.
A társaság még májusban kezdte el kísérleti jelleggel bevezetni a szolgáltatást, ami közlésük szerint minden járaton elérhető. A vállalat szóvivője a lapnak azt mondta, az új funkció célja, hogy a női utasok számára kényelmesebbé tegye az utazást.
A közösségi felületeken egyes nők örömmel fogadták a vállalat húzását, mondván, hogy több alkalommal is kellemetlenség érte őket, ha egyedül kellett utazniuk a repülőn. Például zavarta őket, ha a férfiak hozzáértek, vagy hogy széttárt lábbal utaztak.
Ugyanakkor néhány hozzászóló diszkriminatívnak és szexistának tartja a funkciót. Egyesek azt a kérdést is feltették, mi a helyzet azokkal a férfiakkal, akik magukat nőként azonosítják.
A légitársaság képviselő elmondta, hogy a foglalási funkció bevezetése piackutatáson alapul és egybevág a #GirlPower ethoszukkal.
A CNBC ugyanakkor felidézi, hogy számos olyan incidens történt a közelmúltban, ami hozzájárulhatott a foglalási funkció bevezetéséhez: tavaly például egy részeg férfi a női utastársára vizelt az Air India egyik New Yorkból Új Delhibe tartó járatán.
Háborúban áll a Wizz Air, máris itt van az újabb csata
Három nappal azután, hogy több mint 300 millió forintos bírsággal sújtotta, újabb eljárást indított a Wizz Airrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság álláspontja szerint ismét tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytathatott diszkont légitársaság: a versenyhivatal a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt