Ukrajna vezető mobilszolgáltatója, a Kyivstar bejelentette, hogy idén a Starlinkkel közösen elkezdi bevezetni a műholdas mobilszolgáltatást, ezzel pedig az első olyan országok közé tartozik majd globálisan, ahol élesben is elérhető lesz a Direct-to-Cell.
A világ leggazdagabb emberéhez köthető szolgáltatás lehetővé teszi a mobiltelefonok számára, hogy 4G hálózaton keresztül műholdas jelet használjanak ott, ahol hiányos vagy megszakadt a hagyományos mobilhálózati lefedettség.
A megállapodás pénzügyi részletei nem nyilvánosak.
A szolgáltató tervei szerint az év negyedik negyedévében válik lehetségessé első körben az SMS-ek küldése és fogadása, ami idővel kiterjed az adatokra és a hanghívásokra – írja a HWSW.
Az USA-ban már elérhető
Az amerikai ügyfelek már regisztrálhatnak a T-Mobile-lal partnerségben megvalósuló, az év elején induló béta verzióra, amely teljesen ingyenes lesz, a kereskedelmi szolgáltatás indulása valamikor még az idén várható.
Ezzel a fejlesztéssel Elon Musk vállalata lényegében mobilszolgáltatóvá, vagy legalábbis olyan toronycéggé vált, mely a mobilos bázisállomásait 340 és 535 kilométeres magasságok közt üzemelteti.
A Starlink műholdprojektet elindító SpaceX tavaly januárban bocsátotta fel az első olyan távközlési műholdakat alacsony Föld körüli pályára (Low Earth Orbit, azaz LEO), amelyek képesek középsávú frekvencián (azaz jellemzően olyan sávokon, amelyeket a felszíni bázisállomások is használnak) is kommunikálni a mobilkészülékekkel és egyéb terminálokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal