BUX 133735.92 0,02 %
OTP 40560 0,47 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meglépte Trump: eddig még egyetlen elnök sem rendelkezett erről

Két és fél évszázados hiányosságot pótolt az amerikai elnök, aki új rendeletében célként jelölte meg egy hatékonyabban működő társadalom kialakítását.

2025. március 2. vasárnap, 18:14

Fotó: Getty Images / pool / Carl Court
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Az angolt tette az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé hosszú idő után Donald Trump amerikai elnök a hétvégén aláírt rendeletében.

A Fehér Ház által kiadott dokumentumban az elnök azzal érvelt, hogy régóta esedékes volt a lépés, vagyis az angolt az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé nyilvánítani.

Ezt azzal támasztotta alá, hogy az ország alapításától fogva az angolt nemzeti nyelveként használják, és ezen keletkeztek az ország alapvető dokumentumai, mint a Függetlenségi Nyilatkozat és az alkotmány.

„A nemzet szintjén kijelölt nyelv az egységes és összetartó társadalom központi eleme, az Egyesült Államokat megerősíti, hogy állampolgárai egy közös nyelven képesek szabadon eszmét cserélni”

– áll a rendeletben, amely célként jelöli meg egy hatékonyabban működő társadalom kialakítását.

Az elnöki rendelet azt is magában foglalja, hogy az angol hivatalos nyelvvé tétele az újonnan érkezett amerikaiakat is ösztönzi majd a nyelv elsajátítására.

„Az angol nyelvtudás nemcsak gazdasági értelemben nyit meg ajtókat, hanem segít az újonnan érkezőknek, hogy a közösségek tagjaivá váljanak, részesei legyenek a nemzeti hagyományoknak”

– írta Donald Trump.

A rendelettel Trump egy 2000-ben, Bill Clinton elnöksége idején hozott elnöki dokumentumot is hatályon kívül helyezett, amely a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javításáról rendelkezett az „korlátozott angol nyelvtudással rendelkező személyek számára”.

Az új jogszabály ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a változás nem jelent módosítást bármely szövetségi hivatal által nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférésben.

Az Egyesült Államoknak eddig nem volt jogszabályban rögzített hivatalos nyelve. Az emberek túlnyomó többsége, 78 százaléka az angolt beszéli. Állami szinten korábban már az 50-ből 32 állam hozott jogszabályt arról, hogy a hivatalos nyelv az angol.

Trumpnak smúzolt Európa krémje, a vége mégis óriási balhé lett
Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő is Washingtonba utazott, hogy Ukrajna kapcsán jobb belátásra bírja Donald Trump amerikai elnököt. Pénteken aztán Volodimir Zelenszkij is meglátogatta amerikai kollégáját, hogy az ukrajnai ritkaföldfémekről egyezkedjenek, a találkozó azonban látványos kudarcba fulladt. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Sándor Zoltán
Sándor Zoltán
Gyerekkorától kezdve szeret írni, miközben a számok világa sem áll tőle távol. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem alapszakán szerzett diplomát, majd a mesterszakot mint okleveles politológus szintén az ELTE-n végezte. Tanulmányait követően, mivel vonzotta a politikai újságírás, az online médiában helyezkedett el, 2021 februárjában az Alfahír munkatársaként kezdte szakmai pályafutását, 2024 novembere óta pedig az Economx szerkesztőségében dolgozik a gazdasági, üzleti és pénzügyi profilú lap munkatársaként. Hangsúlyosan közélettel foglalkozó újságíróként tevékenykedik, munkája során törekszik az alaposságra, a precizitásra és az adatközpontúságra, a kül- és belpolitika világán túl kiemelten a választások, a gazdaság, a demográfia, az energetika, a kultúra és a történelem különféle témáiban egyaránt ír, miközben a technológia bizonyos vetületei, a mesterséges intelligencia sem áll tőle távol.

Ez is érdekelhet