Donald Trump volt amerikai elnök szombaton azt közölte a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon az MTI tájékoztatása szerint, hogy tudomására jutott, jövő hét kedden letartóztatják.
Az Egyesült Államok volt elnöke azt írta, hogy a manhattani ügyészségről származó, „illegálisan kiszivárgott információk” arra utalnak, hogy
az utcahosszal vezető republikánus jelöltet és az Egyesült Államok korábbi elnökét a jövő hét keddjén letartóztatják.
Azt azonban nem közölte, milyen vádak alapján intézkednének ellene, csak arra utalt, hogy „semmiféle bűncselekményt nem tudnak rábizonyítani”, és „korrupt és erősen átpolitizált” hivatalnak nevezte a manhattani kerületi ügyészséget.
A volt elnök egyúttal felszólította támogatóit, hogy tiltakozzanak.
Az érintett ügyészség szóvivője egyelőre nem reagált az újságírói megkeresésekre, de Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész az év elején bizonyítékokat kezdett bemutatni annak a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Donald Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt