A Litvániában zajló kétnapos találkozón Dél-Korea a NATO indo-csendes-óceáni térségbeli tagjaival, Japánnal, Ausztráliával és Új-Zélanddal tárgyalt.
A találkozón a Szöult képviselő Park Jong-min külügyminiszter-helyettes „komoly, közös válaszfellépést” sürgetett a jelen lévő NATO-tagállamok között, hozzátéve, hogy Phenjan rakétatesztelései és „nukleáris provokációi” szembemennek a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződésben (NPT) foglaltakkal, ami immár nemcsak regionális, hanem globális ügy is.
Az észak-koreai külügyminiszter pénteki nyilatkozatában leszögezte, az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak nincs joga elvitatni Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt, Phenjant pedig nem köti az NPT egyetlen pontja sem.
Cso Szon Hui emellett elítélte a hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminisztereinek keddi közleményét, melyben a tárcavezetők Phenjan ballisztikus rakétaprogramját bírálták, és hozzátette: „a G7-nek nincs sem felhatalmazása, sem képesítése arra, hogy beleszóljon, Észak-Korea miként gyakorolja szuverenitását”.
Észak-Korea rakétakísérletére az Egyesült Államok is hadi készültségbe lendült
Dél-Korea és az Egyesült Államok egy közös hadgyakorlattal reagáltak az előző napi észak-koreai ballisztikus rakétakilövésre, amely Japánt is sértette és vészhelyzeti riasztást generált az országban. A két ország demonstrálta a Koreai-félsziget védelmi erejét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak