Félmilliárdot költ Andrássy úti székházára a Rödl és Partner
Jövő augusztusra készül el Rödl és Partner Andrássy úti székházának több mint félmilliárd forint értékű felújítása. Az ingatlanfejlesztés keretében az épület alapterülete felével nő.
A tervek szerint jövő augusztusra készül el a német tulajdonban lévő Rödl és Partner Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. (R&P) székháza, amit Budapesten, a VI. kerületi Andrássy úton építtet a cég. A Magyarországon immár 11 éve működő, a könyvvizsgálat mellett adó- és jogi tanácsadással foglalkozó R&P - amely tavaly 350 millió forint árbevételt ért el s idén mintegy félmilliárddal számol (NAPI Gazdaság, 2002. július 23., 4. oldal) - egy, a Hősök teréhez közeli villaépületet vásárolt meg. Az összesen 600 négyzetméter alapterületű, egyszintes, romos épületet teljes egészében felújítják és új, csaknem 310 négyzetméteres, háromszintes épületszárnnyal bővítik.
Felkai Roland, az R&P ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a könyvvizsgáló cég székházának létrehozása várhatóan több mint 550 millió forintba kerül - az összeget részben saját forrásból, részben bankhitelből fedezik. Az 1881-82-ben felépített villát eredeti stílusában újítják fel, generálkivitelezőként a - németországi Züblin AG tulajdonában lévő - Züblin Építőipari Beruházási és Szolgáltató Kft. irányítja az építkezést.
A főleg nemzetközi könyvvizsgálói és adó-, valamint jogi tanácsadói tevékenységet folytató R&P-nek a budapestin kívül Győrött működik irodája, ügyfelei főleg németországi cégek magyarországi leányvállalatai, amelyek az építőipar, az energiagazdálkodás és a pénzügyi, valamint gép- és berendezésgyártás, a kiskereskedelem, az ingatlanfejlesztés területén tevékenykednek. A Rödl & Partner GmbH (RP) összesen 2300 munkatársat foglalkoztat és a világ 30 országában vannak saját érdekeltségei. Az RP tavaly együttesen mintegy 140 millió euró árbevételt ért el, idén 160 millió euróval számol.
Bubrik Gáspár
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.