A vádirat szerint egy 46 éves nő 2016-ban felszámolóbiztosként járt el egy cég felszámolásánál, a társaság tulajdonát képezte egy budapesti telek és a rajta lévő irodaház. A nő és a vele szerelmi kapcsolatban álló 49 éves férfi elhatározta, hogy áron alul megszerzi az ingatlan.
Tervük szerint a felszámolóbiztos az irodaházat piaci érték alatt értékesíti egy másik cégnek, amelyet egy 40 éves nő képviselt formailag, valójában azonban a férfi irányított. A felszámolóbiztos pályázatot írt ki, de az információkat elsődlegesen a szerelmével osztotta meg, az ingatlan megtekintésére pedig mindösszesen négy órát jelölt ki.
A férfi által irányított cég végül eredményesen pályázott egy szándékosan eltúlzott ajánlattal, azonban a vételárat nem tudta és nem is akarta megfizetni. Színlelt adásvétellel és más csalárd jognyilatkozattal - amellyel a formálisan eljáró 40 éves nő is tisztában volt - a vádlottak elérték, hogy a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga elváljon, így a férfi által irányított cég a második körben csak az épületre pályázott.
A vádlottak célja az volt, hogy a több mint egymilliárd forint értékű irodaházat 160 millió forintért játsszák át, de az ügylet végül meghiúsult, mert a 46 éves nő helyett más felszámolóbiztoshoz került az ingatlan.
A főügyészség csődbűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A vádhatóság egyebek mellett végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakra.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak