A szóban forgó útépítési, felújítási munkák európai uniós források felhasználásával finanszírozódnak, ahol az unió részéről a kedvezményezett a magyar állam. A 2007-2013 közötti létesítmények megvalósulásának ellenőrzése Brüsszel kötelező feladata - olvasható az ÉVOSZ közleményében. Mint írják, információik szerint külföldi székhelyű, európai útépítő cég panasszal is fordult a magyar közbeszerzéssel kapcsolatban az illetékes brüsszeli elöljárókhoz. Kifogásolta, hogy a vállalkozói alkalmassági kritériumok közé bekerült, hogy a megvalósítandó projekt közelében saját aszfaltkeverő üzemmel is rendelkeznie kell az ajánlatadónak.
Az ÉVOSZ szerint szakmai körökben teljesen egyértelmű az aszfaltkeverő számonkérése, miután a bedolgozandó aszfaltnak előírt hőmérsékletűnek kell lennie, mely a hosszú szállítás során nem veszítheti el az előírt alkalmasságot, másrészt a szállítási költségekre is tekintettel kell lenni. Magyarországon kétszer annyi aszfaltkeverő kapacitás áll rendelkezésre jó területi elosztásban, mint amennyire a vizsgált létesítmények elkészítéséhez szükség volt. Az uniós közbeszerzési irányelvek és ehhez igazodva a hazai jogszabályok is csak az olyan feltételek támasztását tiltja az ajánlatkérő, megrendelő részére, melyek diszkriminatívak.
Amely cégnek ilyen keverő telepe nincs...
.....az konzorciumba szerveződve tesz ajánlatot, vagy mobil keverőtelepet létesít a projekt közelségében. Európai gyakorlat a cégek közös, konzorciális ajánlatadása, mivel sokrétű, nagy értéket képviselő erőforrásokat kell biztosítani az útépítési, vasútépítési, infrastrukturális létesítmények megvalósításához. Az ÉVOSZ véleménye szerint a Brüsszelben panaszt tevő cégnek is volt lehetősége az elvárt feltétel vállalására, teljesítésére.
A szövetség kiemeli: az elmúlt hét évben mind az Európai Unió, mind pedig a magyar közbeszerzési előírásoknak megfelelő volt a hazai versenyeztetés és az ajánlatok kiválasztása. A nyertes ajánlatadókkal megkötött szerződésekben vállalt kötelezettségeiket a cégek teljesítették.
A létesítmények a vállalt minőségben és áron, határidőre elkészültek. A cégek a megrendelő magyar állam által elvárt és előkészített feltételeket tartalmazó szerződéseket írtak alá és azokat maradéktalanul teljesítették. Az ÉVOSZ a különadó kivetésének gondolatát hangulatkeltésnek tartja, annak jogalapja nincs. Ilyen irányú jogszabály bevezetését információik szerint kormányzati körök nem tervezik.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön