A milliárdos a legtöbb földet Louisianában (27 ezer hektár), Arkansasben (19400 hektár) és Nebraskában (8300 hektár) birtokolja. További mintegy tízezer hektárra pedig az arizonai Phoenix nyugati oldalán tett szert, ez a tervek szerint hamarosan lakóövezetté válik - írja a portál.
Az amerikai Forbes szerint 121 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Gates érdeklődése a mezőgazdaság iránt nem újkeletű. A pár 2008-ban alapítványán keresztül 306 millió dolláros támogatásról tett bejelentést, amellyel szubszaharai és dél-ázsiai kisgazdálkodók fenntartható termelését segítették.
A házaspár a klímaváltozásnak ellenálló "szuperterményekbe", valamint több tejet adó tehenekkel kapcsolatos kutatásba is fektetett pénzt. 2020-ban ezen célok támogatására alapították meg nonprofit vállalkozásukat, a Gates Ag One-t.
Bár Gates erről nem nyilatkozott, a Forbes valószínűsíti, hogy fenntartható gazdálkodást folytat majd a területeken.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások