A svéd Skanska AB 32 millió euró (bő 10 milliárd forint, egy átlagos focistadion ára) ráfordításával építi meg a Budapest déli részén lévő Mill Park irodaházprojekt első ütemét - írta a Reuters. A cég közleménye szerint az irodák 45 százalékát máris bérbe adták. A munkák már elkezdődtek és a tervek szerint 2018 harmadik negyedévére be is fejeződnek.
A Duna bal partján magasodó, két fázisban megépülő, összesen 36 ezer négyzetméter bruttó kiadható területű irodaházat kifejezetten nagy, 4500 négyzetméteres, teljesen összefüggő szintek alkotják - derül ki a cég honlapján olvasható, a Mill Parkról szóló tájékoztatóból. A földszintből plusz hét emeletből álló komplexum alatt lévő háromszintes mélygarázsban 557 parkolóhelyet alakítanak ki.
Az irodaház vonzerejét kiváló megközelíthetősége erősítheti. A Petőfi és Rákóczi híd, a H7-es HÉV, illetve az M3-as metróvonal közelségének köszönhetően a belváros és Buda is 15 perc alatt elérhető tömegközlekedéssel és autóval is.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják