Két okra vezethető vissza az építőipar növekedésének lassulása - mondta a KSH mai építőipari adatait értelmezve lapunknak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke. Egyfelől az egy évvel ezelőtti számok már egy növekedő szakasz teljesítményét tükrözték, vagyis viszonylag magasabb a bázis, másfelől a 2013 végén lezárult EU-s pénzügyi ciklus építőipari megbízásait - főként a magasépítési feladatokat - többségében megvalósították a vállalkozások.
Az új időszak projektjei pedig még nem érték el az építőipart - fogalmazott Koji, a programok még csak most állnak össze, a pályázati kiírásokat őszre várja a piac. Biztos pénznek ugyanis továbbra is csak az uniós finanszírozású beruházások számítanak a szektornak - tette hozzá az ÉVOSZ alelnöke.
Kapcsolódó
A szeptember, októberre várt pályázati kiírások mellett az őszre ígért otthonteremtési programtól, illetve az általa generált növekvő lakásépítési kedvtől reméli a megrendelésállomány újbóli felfutását a szektor - hangsúlyozta Koji László.
Bevált a jóslat
Bekövetkezett, amit az építőanyaggyártók már egy ideje jósolnak: kifújt az év eleji lendület, a mostani trend pedig nem sok jót ígér az épületépítőknek - kommentálta a híreket Vidor Győző, a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉASZ) elnöke. Ijesztőnek és szomorúnak nevezte, hogy az épületépítési ágazat termelése több mint 15 százalékot csökkent év per év alapon, s az előző hónaphoz képest sincs növekedés, ugyanúgy 40 milliárd forint a termelési érték.
Ennél is aggasztóbb, hogy júniusban több 30 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek, mint egy éve, az év kezdetétől számítva több mint 3 százalékos a csökkenés, és a kumulált szerződésállomány is 9 százalékkal a tavaly ilyenkor regisztrált szint alatt maradt - hívta fel a figyelmet a MÉASZ elnöke.
Mint kifejtette, a tervezőirodáknál főleg felúíjtásokra, bővítésekre, valamint a növekedési hitelből finaszírozható kisebb telephelyek, üzemek, raktárak bővítésére kapnak megbízásokat, a magasépítőket éltető lakásépítés továbbra is hiányzik. Ugyanakkor sok, korábban félbehagyott, hátrahagyott társasház befejezése várható a tulajdonoscserék után, csakhogy ezek az építkezések nem jelentenek érdemi mennyiségű megbízást a szektornak - emelte ki Vidor Győző.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön