Az elmúlt hat hónap bérleti díj változásai alapján készült elemzés kiemeli, hogy 34 vizsgált európai piacból 9-ben most érdemes az irodabérleti szerződéseket újratárgyalni, és emellett megfontolandó hosszabb időre aláírni, hogy a következő újratárgyalás ne a bérleti díjak felívelésével egy időre essen.
A német piacok közül Hamburgban és Münchenben Budapesthez és Prágához hasonlóan stabilak a díjak, habár a hamburgi piac ingadozása nehezíti az előrejelzést, ahogy Barcelonában és Dublinban is. Ezzel szemben Londonban és Moszkvában emelkedtek a bérleti díjak.
Kapcsolódó
Európában a következő öt évre a DTZ a "prime" bérleti díjak 1,6 százalékos éves növekedését jelzi előre, amely összhangban van a gyenge, 1,5 százalékos GDP növekedéssel. 2016-ra várhatóan Antwerpen lesz a legmegfizethetőbb irodalokáció, amelyet Budapest, Riga és Tallinn követ.
Nyugat-London és Moszkva lesznek a legdrágábbak, és itt várható a legmagasabb árnövekedés is. 2012 és 2016 között Nyugat-London bérleti díjai várhatóan évente 5.6 százalékkal, míg a moszkvaiak 4,2 százalékkal emelkednek. A legnagyobb arányú növekedés az előrejelzési periódus második felében várható.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat