Heisler András, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta, sikerült a magyar zsidó történelem egy szakrális gyöngyszemét eredeti szépségében helyreállítani. Az épület a magyar szecesszió remeke, Európa egyik legszebb zsinagógája - mondta az elnök, aki reményét fejezte ki, hogy hamarosan a belső felújítás is elkezdődhet.
Botka László (MSZP) polgármester beszédében emlékeztetett arra, hogy 236 éve kapott letelepedési engedélyt az első zsidó ember Szegeden. Néhány év alatt erős zsidó közösség alakult ki a városban, amely meghatározó hatással volt az iparosodásra, a kereskedelem fejlődésére, a polgárosodásra, az árvíz utáni újjáépítésre. Értéket adtak a városnak és az utókornak, Szeged általuk is lett az, ami - tette hozzá.
A csaknem egy éve elkezdődött munkálatok során helyreállították a kupolás tornyos szerkezetű épület tetőszerkezetét, a külső homlokzatot, a kerítést, elvégezték a bádogosmunkákat, megszépültek az ólomüveg ablakok és ajtók, a tornyokba kerültek a szociális helyiségek. A felújítás részeként helyreállítják a zsinagóga bibliai növényeket bemutató kertjét is.
A szegedi új zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el. A monumentális, 48,5 méter magas mór-szecessziós stílusú épület Európa negyedik, Magyarország második legnagyobb zsinagógája. Az épület üvegkupolája és a zsidó ünnepeket bemutató ólomüveg ablakok Roth Miksa alkotásai.
Kép forrása: MTI Fotó/Rosta Tibor
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás