A hévízi önkormányzat a mintegy 40 millió forint értékű mintaprojektet saját erőből valósítja meg, még az idén ősszel. A 60 méter hosszú és 11 méteres szintkülönbségű, telente is sok vendég által használt sétányt a város felső felén lévő szállodák elfolyó, lecserélt gyógyvizével fűtik majd. Mindemellett a meglehetősen rossz állapotú lépcsősor új burkolatot kap, korszerűsítik a terület közvilágítását és új utcabútorokat is elhelyeznek. A sétány fűtése azt is lehetővé teszi, hogy a lépcsősort övező parkokba délszaki növényeket telepítsenek. Ezzel párhuzamosan elindul egy csaknem 100 millió forint értékű infrastrukturális fejlesztés, négy utcát csatornáznak, illetve korszerűsítik a hálózatot, az északnyugati városrészben pedig egy új csapadékvíz-elvezető rendszer épül.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben