Az akadálymentesítést, a budai Vár járműforgalmának csökkentését és a várnegyed elérhetőségét javítja az a három lift, amelyet jövő tavaszra építenek meg - közölte az I. kerületi önkormányzat. A közlemény szerint a Gránit lépcsőnél (képünkön), a Murad pasa bástyánál és az Iskola lépcsőnél épülnek a liftek. Már októberben elkezdődnek a munkálatok mindhárom helyszínen.
A budavári önkormányzat tájékoztatása szerint a Gránit lépcsőhöz tervezett lift a jelenlegi Fedett lépcső mellett a Lovas útról a Tóth Árpád sétányra, a Szentháromság utcához viszi majd az utasokat. A beruházás mintegy 96 millió forintból valósul meg.
A Murad pasa bástyájánál tervezett lift a Lovas útról az Anjou sétányra viszi az utasokat. A beruházás értéke mintegy 120 millió forint.
Az Iskola lépcsőhöz tervezett liften az Ibolya utcához, a Hess András térhez juthatnak el az utasok. Ez a beruházás is mintegy 120 millió forintba kerül.
A kivitelezők feladata mindhárom helyen a régészeti beavatkozás, a várfal bontása, a lift szerkezetének kiépítése, a felvonó megépítése, a falburkolat elkészítése és a környezet rendezése. A Gránit lépcsőnél megújítják a közvilágítást, az Iskola lépcsőnél pedig felújítják a kutat.
Hozzátették: a tervek szerint mindhárom beruházás jövő februárra készül el, így tovább csökkenthető a Vár gépkocsiforgalma.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról