Szokatlanul erős az idei nyári ingatlanszezon, a keresleti mutató a júliushoz hasonló, erős augusztusi forgalmat jelez előre a DH tranzakcióbecslése szerint. A fővárosban még mindig a 40-60 négyzetméter közötti lakásméret a legnépszerűbb, amelyet Budán az eggyel nagyobb kategória (60-80), míg Pesten a legkisebb kategória (20-40) követ.
Az árakban szintén jelentős a különbség a Duna két partja között. Budán az eladások 50 százalékában a négyzetméterár meghaladta a 750 ezer forintot, igaz Pesten is a legfelső árkategóriában, a 600 ezer forintos négyzetméterár fölött szegmensben zajlott a tranzakciók 33 százaléka. Ha az átlagos ingatlanértéket nézzük, akkor a budai oldalon 53 százalékban 40 millió forint feletti lakások cseréltek tulajdonost, míg Pesten legnagyobb arányban (24 százalék) 20-25 millió forint között adták el az ingatlanokat.
Folytatódik a panellakások árának dinamikus növekedése, tavalyhoz képest vidéken 50 ezer, a fővárosban megközelítőleg 100 ezer forinttal kellett többet fizetni egy négyzetméterért, így vidéken 250 ezer forint fölé, míg a fővárosban mindenhol 400 ezer forint fölé emelkedett az átlagos ár a DH adatai alapján.
Előrejelzésük szerint augusztusban az eladások száma eléri a 100 ezres határt, amely értéket a válság ideje alatt - 2009 és 2013 között - egész évben nem sikerült teljesíteni.
Fotó: Northfoto
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak