A lakásbiztosítások esetében egyre inkább előtérbe kerül a specifikus káreseményekre nyújtott védelem, mutatva, hogy az ügyfelek személyre szabottabb biztosítási megoldásokat keresnek.
A legkeresettebb kiegészítő fedezetek közé tartozik például a betöréses lopás, a beázás, legyen szó tetőről, panelhézagról vagy éppen nyitva felejtett nyílászáró miatti káreseményről. Sokan kérik a lakásbiztosítási szerződésükbe az úgynevezett lakásszerviz szolgáltatást is.
Kapcsolódó
Utóbbi különösen hasznos, hiszen a biztosító vállalja a szakember szervezését például duguláselhárításra, vagy más, otthoni vészhelyzetek esetén lényegében éjjel-nappali védelmet nyújtva az ügyfelek számára. Emellett népszerűek a túlfeszültség okozta károkra, a füst és korom okozta szennyeződésekre, valamint a balesetbiztosításra vonatkozó kiegészítések is. A kényelmi csomag is sok ügyfél számára vonzó, amely olyan szolgáltatásokat foglal magában, mint az okmánycsere, a zárcsere, a fagyasztott élelmiszerek megromlása miatti kártérítés, vagy akár a darázsfészek irtása
– mondta Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
A K&H kiemelten kezeli a digitális megoldások fejlesztését, ami látványos eredményeket mutat: évről évre 5 százalékponttal nő az éves díjfizetés aránya, jelezve, hogy az ügyfelek egyre inkább az egyszerűbb, kényelmesebb fizetési módokat részesítik előnyben. Ezzel párhuzamosan a postai csekket használók aránya a közelmúltban 6-ról 5 százalékra csökkent, miközben a banki díjfizetési módok (direkt beszedés, átutalás, bankkártyás fizetés) egyre népszerűbbé válnak.
A K&H különösen nagy hangsúlyt fektet a kárbejelentés digitalizálására és egyszerűsítésére. Az ügyfelek ma már online, akár a K&H mobilbankon keresztül is bejelenthetik kárigényüket, valamint Kate, a hangalapú digitális pénzügyi asszisztens is segíti őket a folyamatban. A lakásbiztosítási kárbejelentések 88 százaléka a fejlesztéseknek köszönhetően már digitális úton történik. A kárrendezés terén is komoly fejlődés tapasztalható: a K&H a meghatározott feltételekkel rendelkező esetekben akár azonnali átutalással is rendezi a kártérítési összeget.
Ezek a trendek egyértelműen mutatják, hogy a lakásbiztosítási piac a személyre szabhatóság és a digitális ügyfélélmény felé mozdul el, reagálva az ügyfelek változó igényeire és elvárásaira.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon