A nokos megtakarítás csak új lakás 10 éven belüli építésére lesz felhasználható, a vonatkozó törvényjavaslat ugyanakkor még nem jelent meg az Országgyűlés honlapján - írja a Portfolio.hu.
Rogán Antal azt mondta, nem hozzák az államot helyzetbe, a lakás-takarékpénztárakat sem fosztják meg semmitől, mindössze annyi történik, hogy kapnak egy versenytársat.
Ismét elhangzott, hogy az angol típusú building societyk gyakorlatát szeretnék Magyarországon megvalósítani, és ezt is államilag szeretnék támogatni. Ma már a költségvetés olyan állapotban van, hogy az otthonteremtést nagyobb forrásokkal tudják támogatni.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok