A kabinet emellett összesen több mint 100 milliárd forinttal támogatta vagy fogja támogatni az állami és önkormányzati kézben lévő óvodák és bölcsődék létrehozását is - mondta Soltész Miklós a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új, mintegy 460 millió forintból felépülő katolikus óvodájának alapkőletételi ünnepségen. A 2020 szeptemberére elkészülő, három csoporttal induló óvoda megépítéséhez 267 millió forinttal járult hozzá a kormány.
Az iskolában nemrégen fejeződött be egy másik nagy fejlesztés, mely során 1,3 milliárd forintból új tornacsarnokkal, ebédlővel és tantermekkel gazdagodott az intézmény.
Nagyon nem mindegy, hogy azok, akik a gyermekeinket, a "kincseinket" nevelik, milyen körülmények között dolgoznak, hiszen szebb és modernebb épületben a gyerekeket is könnyebb nevelni - véli Soltész Miklós.
Mi azért szeretnénk óvodát építeni ide - és még kettőt Debrecenben - , mert szeretnénk, hogy egyre több gyermek élhesse át azt a lelki tavaszt, ami Jézus Krisztus feltámadása ajándékozott nekünk - mondta Palánki Ferenc megyéspüspök. Az egyházmegye tíz közoktatási intézménye folyamatosan fejlődik, ez az oktatási rendszer pedig a remények szerint hamarosan egy új intézménnyel bővülhet - tette hozzá Palánki.
A jövő szeptemberre elkészülő katolikus óvodában három, egyenként huszonöt férőhelyes csoportszobát, kiszolgáló helyiségeket, tornaszobát és biztonságos parkolót is kialakítanak - írta az MTI.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról