Szeptemberben iparági forrásokra hivatkozva azt írta az agrárszektor.hu, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-befektető érdekkörébe kerülhet a bicskei malom. A HVG most arról számolt be, hogy az egykori Aranka malmot nettó 300 millió forintért a Mészáros és felesége tulajdonában lévő Búzakalász 66 Felcsút Kft. vette meg. A felcsúti agrárcég Aranka Malom Kft. néven november elején új céget is bejegyzett, 170 millió forintos törzstőkével.
A tatabányai Sikér Malomipari Zrt. felszámolását végző állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Kft. márciusban még nettó 1,1 milliárd forintért, májusban 900 millió, júliusban pedig 700 millió forintos irányáron hirdette meg értékesítésre a bicskei malmot a gépekkel és berendezésekkel együtt - írta korábban a Napi.hu. Az utóbbi pályázat a felszámolócég augusztusi közleménye szerint eredményesen zárult, egy 300 millió forintos vételárat tartalmazó ajánlatot fogadott el - az azonban nem derült ki akkor, hogy ezt ki, illetve mely cég tette.
Az agrárszektor.hu korábban azt írta, hogy a bicskei malommal Mészáros Lőrinc jelentős iparági kapacitásokhoz juthat. A feldolgozó 250 tonnás napi őrlési kapacitással működhet, így 60-70 ezer tonna búza feldolgozására lehet képes évente.
Felszámolási eljárásban meghirdetett vagyonelemeket tehermentesen vásárolják meg a pályázók. (A bicskei malomra egyébként a Budapest Bank keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyzett be 700 millió, illetve 500 millió forint erejéig, valamint a NAV végrehajtási jogot 153 millió forint és járulékai erejéig. A hitelező bank a vagyonelem eladásából várhat megtérülést.)
A nyitókép forrása: eer.gov.hu
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak