A balatoni települések közül kiemelkedik Balatonfüred, ahol a használt ingatlanok mellett az újlakás piac is pörög. A használt ingatlanok négyzetméterára 20 százalékot nőtt egy év leforgása alatt, így már 511 ezer forintos átlagról beszélhetünk, újépítés esetén pedig ennél is többel érdemes kalkulálni, a közvetlen vízparti projekteknél már egymillió forint fölé nőtt a négyzetméterár.
A legnagyobb áremelkedést Fonyódon és Keszthelyen mérték, mindkét településen több mint 50 százalékkal drágultak az ingatlanok. Fonyódon 350, Keszthelyen 317 ezer forintos átlagot mért a DH az elmúlt egy év adatai alapján. Balatonfüreden az átlagos eladási ár 41,5 millió forint, míg a többi településen 20-25 millió forint között mozog ez az érték.
A Velencei-tó környékén is hasonlóak az árak, a legdrágább településnek Gárdony bizonyult az elmúlt 12 hónap átlaga alapján köszönhetően a sok újépítésű projektnek is. Kicsit kedvezőbb áron, 300-400 ezer forint között négyzetméteráron vásárolhatunk ingatlant Velence és Kápolnásnyék településeken. A velencei ingatlanok átlagos eladási ára 22 millió forint, ami azt mutatja, hogy inkább a kisebb méretű ingatlanok keresettek a településeken.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak