Egy kétszáz lakásból álló budapesti lakópark építtetője nyerészkedett az eladó lakásokon – írja közleményében a Pest Megyei Főügyészség. Az építtető a lakásait főleg magánszemélyeknek adta el 2016-tól kezdve, 85-98 százalékos készültségi szintnél viszont munkaerőhiányra hivatkozva egyoldalúan felbontotta a szerződéseket, később pedig újra eladta a lakásokat. Az első körös vevők csak akkor kapták vissza a pénzt, amikor a vállalkozónak sikerült másik vevőt találnia.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint az első körös vevőkkel kötött szerződések feltételei tisztességtelenek voltak, a fogyasztót kiszolgáltatott és bizonytalan helyzetbe hozták, emiatt a szerződés érvénytelen. Ráadásul azt sem tisztázta a szerződés, hogy munkaerőhiány esetén a szerződés megszűnik, vagy pedig az eladó felfüggeszti a lakások átadását. A szerződés szerint a vállalkozó visszatarthatta saját teljesítését a vásárló bármilyen, akár elhanyagolható késedelmére hivatkozva.
Az ítélőtábla szerint az is tisztességtelen volt, hogy az eladó a vételár visszafizetését a lakás újbóli értékesítéséhez kötötte. A szerződésben egy jövőbeli, bizonytalan, a fogyasztó számára előre nem látható és befolyásolható feltétel állt a papíron, a fizetési határidőt tehát nem határozta meg megfelelően.
Az eset nem egyedüli, az ügyészség azóta már újabb pert indított másik lakóparképítő és -értékesítő céggel szemben is hasonló szerződési kikötés miatt. A lakások átadására az eredeti határidőig itt sem került sor. Ez a per még folyamatban van, a Fővárosi Törvényszék hoz döntést hamarosan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról