A várakozásokkal ellentétben nem állt meg, mindössze mérséklődött a négyzetméterárak emelkedése az ország nyugati határánál található vármegyében.
A Zala vármegyei átlagos négyzetméterárak az összes település és ingatlantípus figyelembevételével 10 százalékos emelkedést mutatnak a 2022-es árakhoz képest a Duna House értékesítési adatai alapján.
Felfelé húzzák a vármegyei átlagot a nagyvárosokban és az üdülőtelepüléseken található újépítésű ingatlanok mellett a magas műszaki tartalommal készülő balatoni projektek négyzetméterárai.
Budapesttel vetekszenek a négyzetméterárak
A kiemelkedő minőségnek köszönhetően egyes lakások már a fővárosival megegyező, vagy több esetben azt meghaladó négyzetméterárral, követlenül a tervezőasztalról találnak gazdára.
Új ingatlant vásárolni az ország teljes területén jóval nagyobb költséget jelent a vásárlók számára, a gyermeket tervező családoknak azonban az idei évben még jelentős segítséget jelenthet a CSOK, és a hozzá tartozó kedvezményes kamatozású hitel, valamint az illetékkedvezmény is.
Ennyivel többet költöttek ingatlanra
A négyzetméterárak emelkedésével nőtt a vármegyében ingatlanvásárlásra fordított összeg is,
az idei évben már 30 millió forintot költöttek átlagosan ingatlanra a zalai településeken, amelyért 80 négyzetméteres otthonokat kaptak a vevők.
Olcsóbbak a használt családiházak
A tavalyinál kevesebb költséggel kalkulálhat az, aki Zala vármegyei használt családiházat vásárolna, 11 százalékos mérséklődés után
az idei első félévben 253 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár ennél az ingatlantípusnál.
A panel ára viszont nőtt
Nem csökkentek azonban a területen található panellakások egységárai, 2022-höz mérten
15 százalékkal, 443 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár.
Mennyi egy élhető méretű lakás ára?
A használt, téglaépítésű lakások is felértékelődtek az elmúlt félév során, átlagosan 500 ezer forintnál is többe kerül egy Zala vármegyei téglalakás négyzetmétere.
Aki ilyen ingatlanba költözne, 30 millió forint közeli átlagos árral kalkulálhat, amiért egy élhető méretű, 60 négyzetméteres lakást lehet ma venni.
Zalaegerszeg és agglomerációja üdülőtelepülései a legnépszerűbbek
A vármegye székhelye és a hozzá tartozó agglomeráció vonzza leginkább a vásárlókat. Az idei eladások 18 százaléka zárult ezen a területen.
Zalaegerszegi ingatlanra átlagosan 497 ezer forintos négyzetméteráron szerződtek a vevők, akik 31,3 millió forintos átlagos árat fizettek a birtokukba kerülő, 60 négyzetméter körüli alapterületű ingatlanokért.
A vevői motivációt a vármegyei eladások több mint ötödében a nagyobb ingatlanba költözés adta, de népszerűek a terület ingatlanjai a befektetők körében is, akik a tranzakciók 19,5 százalékban voltak jelen idén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Visszahívták a Haribo gumicukrot, mert be lehet tőle tépni

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Irreálisan drágák a magyar lakások

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját
