Eddigi leggyengébb negyedévét zárta idén az ingatlanpiac, a visszafogott első őszi hónapnak is köszönhetően. A Duna House becslése alapján országosan 9200 ingatlantranzakció zajlott szeptemberben, ami 6 százalékos elmaradás az augusztusi hónaphoz képest, és 22 százalékos az előző év szeptemberéhez képest.
A harmadik negyedévben az ingatlaniroda előrejelzése alapján tehát mindösszesen 28 ezer adásvétel volt, az éves tranzakciószám már így is átlépte a 100 ezres határt szeptemberben. A harmadik negyedéves adat alapján az előző év azonos időszakával összehasonlítva jelentős, 19%-os visszaesést mutat a hazai lakáspiac a nyári hónapokban. A második negyedévtől érezhető lassulást a dráguló hitelkamatok okozzák elsősorban a Duna House szakemberei szerint. Az eddigiekhez hasonló nagyságú visszaeséssel számolva az utolsó negyedévben, az év végére 120-130 ezer tranzakcióval zárhat a lakáspiac a szakértők szerint.
A jelzáloghitel-piacon is tovább folytatódott az érezhető lassulás. A Duna House Pénzügyek becslése alapján 2022 szeptemberében 82 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott, tehát a harmadik negyedévet 264 milliárdos volumennel zárta a lakáscélú hitelek piaca, amely a lakáspiachoz hasonlóan szintén a leggyengébb eddigi negyedév volt idén. Az előző év harmadik negyedévél összehasonlítva az ingatlanpiacnál is nagyobb, 30 százalékos csökkenés volt a hitelpiacon.
A Duna House körében utoljára a koronavírus-járvány első hulláma idején volt ennyire kevés tranzakció.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások