A programhoz a pénzt a Nemzeti Foglalkoztatási Alap adja, egyrészt vissza nem térítendő támogatást nyújt az új ingatlan építéséhez, vagy a meglévő ingatlan felújításához szükséges építési költségekhez, valamint visszatérítendő támogatást nyújt új eszközök beszerzéséhez. A beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell finanszíroznia.
A kérelmek a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz nyújthatók be szeptember 30.-ig. A támogatás részletes feltételeiről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a itt és itt olvasható bővebb tájékoztatás.
Kapcsolódó
Több helyi önkormányzat jelezte, hogy a területén működő vállalkozások igényei alapján a tulajdonában álló ingatlanok átépítésével, illetve új ingatlanok építésével munkásszállást létesítene és ehhez állami támogatást szeretne igénybe venni. Cseresnyés Péter szerint a támogatás érdemben javíthatja a munkaerő-áramlás lehetőségét azokba a térségekbe, ahol már nincs számottevő munkaerő-tartalék.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál