A 100 leggazdagabb 2017 című, Napi.hu-s kiadvány cikke.
Magyarországon valójában csak a klasszikus, háború előtti, építészeti értéket képviselő, csúcsminőségben felújított, illetve 2010 után épült, high-tech lakások és házak piacképesek, a köztes kínálat ingatlanjai csak döcögősen eladhatók, hiába voltak új korukban nagyon drágák vagy épültek értékes telekre − vázolják a piaci helyzetet a szakértők. Lyukas a kínálat: a budapesti belvárosból a 200 négyzetméter fölötti luxuslakások, valamint az egybefüggő, homogén minőségű lakótömbök hiányoznak, Budán pedig kevés az új építésű luxusház.
Kapcsolódó
A korlátozott kínálat ugyanakkor túlárazott, érezhető az üvegplafon-jelenség, vagyis az az állapot, amikor a kínálati árak áttörik azt a határt, amelyet a vevők még hajlandók megfizetni. Ez a korlát ma valahol 1,8−2 millió forint között mozog négyzetméterenként − ennyiért már újat, kivételeset és luxusminőséget kell nyújtani.
Változnak a szempontok
Kevés százmillió forint fölötti értékű ingatlan cserél gazdát, az eladhatónál évről évre jóval több kerül piacra − ugyanis óriási különbség van az eladásra váró és az eladható kínálat között. Egyesek a szerencsefaktorra spekulálva a reális ár két-háromszorosát kérik, mások úgy számolnak, hogy csak akkor adják el az ingatlant, ha egy bizonyos árat megkapnak érte. Ezért aztán az elvártnál jóval hosszabb időbe telhet egy-egy sikeres eladás, de volt rá példa, hogy egy a kilencvenes évek közepe óta piacon lévő ingatlannal addig vártak az eladók, amíg az adott helyszín lassan "kifutotta magát", az értékek átrendeződése nyomán kiesett a luxuskategóriából.
Gyakori az is, hogy meg kell értetni a tulajdonosokkal az érzelmi szempontokat előtérbe helyező árazás buktatóit, vagy azt kell elmagyarázni, miért kerülhet másfélszer annyiba egy szomszédos ingatlan akkor is, ha netán kisebb az övénél − osztják meg tapasztalataikat a szakértők.
A luxusingatlanok szegmensében nem voltak nagy trendfordulók vagy akár markáns változások az elmúlt időszakban, bár bizonyos hangsúlyeltolódások megfigyelhetők. Egyre több a külföldi vevő, előtérbe kerültek az energetikai szempontok, és nagy előny a passzívházas minősítés. Ma már nem ritka az olyan belvárosi luxuslakás, amelyben egy éve nem nyitották ki az ablakot, mégis friss a levegő − és elvárás a teljes automatizáltság.
Megkopott a házi wellness vonzereje, a szaunázás, az úszás, a testépítés egyre inkább közösségi élménnyé válik a saját konditerem és medence használata helyett, az utóbbiak esetében viszont elvárás az intelligens vezérlés lehetősége.
A legfontosabb a helyszín
Nem erodálódnak viszont a luxuspiac kőbe vésett elemei: a helyszín továbbra is a legfontosabb tényező. A régi klasszikusok Budán a XII. kerület, a Gellért-hegy és a szűken vett Rózsadomb, a Lánchíd környéke, Pesten az Andrássy út, a Parlament környezete, a Duna-part, a Szabadság tér és a Szent István park, a rakpartokkal, a világörökségi területekkel és az azokra panorámát kínáló helyszínekkel együtt. Ez a kör csak nagyon visszafogottan bővül, újabban a XI. kerületi Madárhegy igyekszik bekerülni az elit klubba.
Szigorú határokat szab a luxuspiac a méretekben is: egy lakás 150 négyzetméter alatt kiesik a körből, a házaknál, villáknál 250−300 négyzetméter az alsó limit, ennyi kell ahhoz, hogy kényelmesen elférjen a három-négy hálószoba, lassan mindegyik saját fürdővel és gardróbbal, és természetesen kell hely a különhálós, fürdős blokknak a vendégek számára. A tároló, a 3-4 állásos teremgarázs szintén nélkülözhetetlen része a luxusvillának, éppúgy, mint a porta- vagy takarítószolgálat, a kertész és a gondnok.
Pest főként a külföldieket vonzza. Aki először keres lakást a városban, az sokszor a belvárost részesíti előnyben, főként az alkalomszerűen itt-tartózkodók élvezik a nyüzsgést. Aki életvitelszerűen él a városban, az inkább Budán nézelődik, akárcsak a helyiek.
Előnyben a komoly érdeklődők
Nézelődőből nincs hiány, szaporodnak az ingatlanturisták − a luxuspiacra azok is kíváncsiak, akiknél nyoma sincs a vásárláshoz szükséges fedezetnek. A tanácsadók persze igyekeznek visszafogni ezt a jelenséget, mindent megtesznek a vevőjelöltek minél pontosabb azonosítása érdekében.
E szegmensben alapvető elvárás a vásárlási motivációk felfedése az ingatlan bemutatása előtt: fel kell mérni az ügyfél igényeit, szándékait, amihez meg kell szerezni a bizalmát. Előfordul, hogy fedezetigazolást kérnek a potenciális vevőtől szándéka komolyságának alátámasztására − sorolják az elvárásokat az Engel & Völkers iroda munkatársai. Külföldi érdeklődők azonosításakor jól jönnek a nemzetközi kapcsolatok − sokszor a kinti irodáik referenciáival érkeznek az ügyfelek.
A nyugat-európai vevőknek természetes az ismerkedés fázisa, a fedezetigazolás ellen sem ágált még egyikük sem, több százmilliós, milliárdos ingatlanoknál magától értetődőnek tartják, hogy csak így kerülhetnek ajtón belülre. Ekkora értékeknél egy személyi igazolvány vagy egy útlevél édeskevés a bizalom megteremtéséhez.
A bizalom és a jó kapcsolat elengedhetetlen páros, ezen a piacon évekig tart az együttműködés az ügyfél és a tanácsadó között. Eladásnál akár hosszabb idővel is számolni kell, bár az igazi kihívást a tulajdonos kérésére nem hirdethető ingatlanok értékesítése vagy a felmerülő vevői igényre reagálva a lakását egyébként eladni nem szándékozó tulajdonos meggyőzése jelenti. Mindezek jellegzetes sajátosságai ennek a szegmensnek, a luxuspiac rendkívül összetett, itt nehéz jól teljesíteni, de épp ebben rejlik a szépsége is − vallják az iroda munkatársai.
Címlapkép forrása: Northfoto.com.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
