A legmagasabb ajánlatot május 17-én fogadták el, a felek az adásvételi szerződést a mai napon kötötték meg. A vevőt a 74 százalékban állami tulajdonban lévő Rába nem jelölte meg - írja a BÉT honlapjára hivatkozva az MTI. Az ingatlant nettó 1,146 milliárd forintos kikiáltási árról indulva, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által működtetett elektronikus aukciós rendszerben értékesítették.
Az Apor Vilmos püspök tere 3. szám alatti ingatlan értékesítését idén április 8-án hagyta jóvá a Rába Nyrt. igazgatósága, a járványügyi korlátozások miatt közgyűlési hatáskörben. Korábbi tájékoztatás szerint a rendezvényközpontként és szállodaként üzemelő ingatlan 335 millió forintos bekerülési költségen szerepelt a társaság nyilvántartásában. Az ingatlant értékelő független DLA PIPER Business Advisory Kft. a hotel piaci értékét 1,146 milliárd forintban határozta meg 2021. február 28. fordulónappal.
Az első negyedévben a Rába árbevétele négy százalékkal, 11,377 milliárd forintra csökkent csoport szinten az előző év azonos időszakához képest, míg adózott eredménye 142,6 százalékkal 363,7 millió forintra nőtt. Üzemi eredménye 433,2 százalékkal 398,5 millió forintra nőtt, a kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) pedig 1,013 milliárd forintra emelkedett, ami 125,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A Rába Nyrt. üzleti portfólióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. Pénteken 1345 forinton fejezték be a kereskedést. Az elmúlt egy évben a Rába-papírok legalacsonyabb ára 666, legmagasabb 1625 forint volt.
Ki lehet a vevő?
A közelmúltban országszerte több szálláshelyet is megvásárolt az 501 milliárd forintos állami vagyont kapott - Kárpát-medencei tehetségkutatónak nevezett, állami részvétellel működő - Mathias Corvinus Collegium alapítványa, többek közt a debreceni Arany bika szállót és a miskolci Avas szállót. (Ingyenesen is több, felújítandó épületet kaptak, például a pécsi tiszti kaszinót és a révfülöpi üdülőszállót.)Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják