Számos éles kanyar után a megvalósulás útján halad immár a Tópark projekt. Az új tulajdonos, az Útnet Építő Kft. fejezi be a válság kitörése után a főváros nyugati előterében, Biatorbágynál félbehagyott óriásprojektet. A lakások értékesítése napokon belül elindul - írta a hetilap.
Csendes Balázs, a Tópark üzletfejlesztési vezetője a Figyelőnek elmondta: már jóval több mint félszáz regisztrált érdeklődő van az épülőfélben lévő új otthonokra, pedig még el sem kezdődött az érdemi marketing.
Kapcsolódó
A készültségi fok néhol már elérte a 80 százalékot, így ebben az évben az első 140 lakást át is adhatják. Sőt 2018 januárjától nem egyszerűen beköltözhetnek az új lakók, hanem a gyerekeknek helyben nyílik bölcsőde, óvoda. Szintén a jövő év elejétől várható élelmiszerboltok, éttermek, drogéria, bankfiók, kávézók és más üzletek megnyitása is.
Évek óta jobb sorsra vár
A 2007-es induláskor még úgy tervezték, hogy 13 év alatt elkészül az összesen 140 hektárosra tervezett új város, a Tópark. Az akkor 300 milliárd forintra becsült megaprojektet a Walker & Williams Investment Group (WWIG) gondozta, s az akkori bejelentés szerint 2010 végéig 100 ezer négyzetméter iroda és 168 bérlakás, valamint apartman lett volna kész. Egy kiállítási központ kialakítása is felmerült 38 hektáron még 2008-ban.Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk