Tessely Zoltán szerint Fejér megye egyik legforgalmasabb útszakasza 1978-ban készült el, azóta a burkolatát nem újították fel. A most induló fejlesztést nemzeti forrásból a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Zrt. végzi, és 120 napjuk van a befejezésre. A képviselő közölte, hogy szerdán átadták a munkaterületet - írja az MTI.
A beruházás keretében Vértesboglár Csákvár felőli végén forgalomcsillapító sziget létesül, Bodmérnál új gyalogátkelőhelyet építenek és az útszakasz mellett lévő mindhárom buszmegállópár megújul a hozzá kapcsolódó közvilágításokkal együtt.
Kapcsolódó
Söréd-Csákvár-Bicske út első szakasza Söréd és a zámolyi körforgalom között 2019-ben, míg onnantól a Csákvár központjáig tartó szakasz tavaly újult meg - közölte Molnár István a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója. A most induló harmadik szakasz azt jelenti, hogy teljes hosszában megújul a 8126-os út mintegy 31,5 kilométer hosszban.
Az átlagosan naponta mintegy négyezer járművel terhelt útszakasz nyomvályús felső rétegét lemarják, majd hat centiméteres kötőréteggel és négy centiméteres kopóréteggel erősítik meg. Felújítják a vízelvezető árkokat, illetve Vértesbogláron a gyalogátkelőhelyhez sárga villogót telepítenek.
Sztányi István Vértesboglár független polgármestere örömtelinek nevezte a beruházás megkezdését, hiszen hatalmas forgalom van a települést átszelő főúton. Mint fogalmazott, "szívesen veszik a munkálatokkal járó kellemetlenségeket, mert az magával hozza a biztonságosabb közlekedést".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit