A külföldiek mintegy 10 milliárd euró értékben vásároltak európai ingatlanokat 2012 első félévében. A főleg észak-amerikai, közel-keleti és ázsiai befektetők között egyre több az állami tőkealap és a nyugdíjalap. Érdekes fejlemény, hogy egyre változatosabb képet mutat a befektetők nemzetisége: idén első alkalommal érkezett jelentős brazil tőke Európába, illetve komoly vásárlók képviselték Kínát, Malajziát és Chilét is. Az Európán kívüli befektetők az irodákat kedvelik a leginkább, ami pedig a földrajzot illeti, az észak-déli megkülönböztetés továbbra is fennáll - állapítja meg a CBRE..
London az Európán kívüli összes tőke felét vonzotta, 2012 első félévében a tíz legnagyobb üzletből hetet nem európai befektetők kötöttek. Párizs is népszerű volt a tengerentúli befektetők körében, így a brit és a francia főváros az összes régión átívelő tőke több mint kétharmadát vonzotta. A koncentráció erősödött a válság alatt, 2007-ben ez a részesedés még csak egyharmados volt.
Az eurózóna válságában menedéknek tekintett piacok, mint a német városok vagy Stockholm, egyre vonzóbbak a tengerentúliak számára. A tőkeáramlás egyre inkább polarizálttá válik Európában: a befektetők északot preferálják, miközben Olaszországba negyedével, Spanyolországba 56 százalékkal kevesebb tőke érkezett 2011 első félévéhez képest.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják