Három hónapos, december közepéig tartó akciót indított a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt.: a promóció keretében a társaság tulajdonában lévő összes fejlesztési telek kedvezményes, az eredetihez képest akár 45 százalékkal alacsonyabb áron érhető el. Az akciós árak mellett a bankcsoport a vevők igényeihez igazodó egyéb üzleti feltételeket is kész mérlegelni - közölte a bankcsoport.
A promócióban résztvevő közel 40 ingatlan az ország legkülönbözőbb pontjain helyezkedik el, jelentős részük Budapesten és más nagyvárosokban található. Mindegyik ingatlan jól megközelíthető és közművesíthető vagy már közműkapcsolatokkal rendelkező telek, melyek jelenlegi állapotukban is forgalomképesek, jól értékesíthetők, de beépítésüket követően a beruházók jelentős értéknövekedést is elérhetnek rajtuk. Jellemzően üzleti, lakó- vagy ipari fejlesztések valósíthatóak meg az egyes telkeken az érintett építési szabályzat és szabályozási terv kritériumaitól függően. Ennek megfelelően a Recovery Zrt. magánszemélyek, vállalkozások és önkormányzatok jelentkezésére számít az akció ideje alatt.
"A magyarországi ingatlanpiac az elmúlt időszakban látványos fellendülést mutat. Az élénkebb kereslet, valamint az ezt támogató kormányzati intézkedések, például a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az új lakóingatlanok áfacsökkentése, illetve az alacsony hitelkamatok a gazdaságba vetett bizalom megerősödésével karöltve kiváló lehetőséget teremtettek számunkra, hogy egy újabb értékesítési akciót hirdessünk meg" - mondta el Nemes Rudolf, a CIB Csoport visszavett eszközgazdálkodási vezetője. Hozzátette: az általános ingatlanpiaci fellendülés és különösen az újlakás-építések növekedése nyomán a CIB Csoport arra számít, hogy az akció sikeres lesz, és a felajánlott telkek jelentős részét értékesítik majd.
Az érintett ingatlanok listája megtalálható a Recovery weboldalán.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat