A kereslet nő az albérletpiacon, az ingatlanbérleti szerződések túlnyomó többsége azonban még mindig az internetről letöltött minták alapján készül. Ezek a szerződések egymásnak ellentmondó kikötéseket, jogszerűtlen szankciókat is tartalmazhatnak. Sokszor nem szabályozzák például, mi a rendes felmondási ok, vagy hogyan kell megfizetni a lakbért. Az ilyen szerződésekben lévő fogalmak visszaéléshez, akár jogvitához is vezethetnek, és éppen akkor nem nyújtanak védelmet, amikor vitás helyzet áll elő – írja közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK)
A bérleti szerződés elkészítésén megspórolt összeg akár több hónapnyi bérleti díj összegébe is kerülhet. A közjegyzői okiratba foglalt szerződés biztosan egyértelmű, megfelel a jogszabályoknak, szerződésszegés esetén pedig nincs szükség bírósági eljárásra a végrehajtáshoz, kiköltöztethető a bérlő.
A főbérlő viseli a nagyobb kockázatot
Előfordulhat egyoldalú közjegyzői hitelesítés is, ilyenkor a bérlőnek kell közjegyző előtt nyilatkoznia arról, hogy vállalja: a szerződés megszűnésekor kiköltözik az ingatlanból, illetve fizeti a lakbért és megtéríti az okozott károkat. Az ilyen nyilatkozat segítségével közvetlenül a hatóságoktól lehet végrehajtást kérni a nem fizető, vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben.
„Kiadásnál mindig a bérbeadó viseli a nagyobb kockázatot, mert szerződéskötéstől kezdve a bérlő van birtokon belül. A bérlőt megilleti a birtokvédelem, tehát csak a bérleti szerződés megszüntetésével lehet kimozdítani az ingatlanból” – mondta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Írásos szerződés kell
A MOKK azt javasolja, akkor is személyesen győződjünk meg az ingatlan állapotáról, ha az több száz kilométerre van – utólag már nem hivatkozhatunk arra, hogy túl sok a bérleti díj. Az adófizetés elkerülése érdekében sokan trükköznek az írásbeli szerződés nélküli kiadással, ez azonban mindkét fél számára kockázatos. A jogszabály szerint a lakásbérleti szerződés csak írásban lehet érvényes.
A szerződésben nem lehet benne olyan kikötés, hogy nem fizetés esetén a bérbeadó zárat cseréltethet, vagy kikapcsoltathatja a közüzemi szolgáltatásokat. Azt viszont érdemes beleírni, lehet-e dohányozni az ingatlanban, és azt is rögzíteni kell a szerződésben, mi lesz a kaució sorsa: késedelmes bérleti díj fizetése miatt, „kártérítésként” nem tartható vissza az előre megfizetett biztosíték.
Van helye azonnali felmondásnak
A bérlő a lakbért havonta egy összegben, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles megfizetni, hacsak a szerződés másképp nem rendelkezik. Készpénzes fizetés esetén minden hónapban érdemes átvételi elismervényeket íratni a bérbeadóval.
Érdemes tudni, hogy ha a bérlők magatartásukkal súlyosan zavarják a többi lakót, rongálják a lakást, vagy nem fizetik a bérleti díjat, azonnal felmondható a szerződés. Kevesen tudják, de a bérlő is felmondhatja a szerződést abban az esetben, ha például beázik a lakás, és ezt a szerződéskötéskor nem tudta, vagy kiderül, hogy a bérbeadónak nincs használatbavételi engedélye.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Tényleg sok bolt bezárni kényszerül? Jön a kiskereskedelem sorsfordító hete

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Jobb, ha ezt a gyógynövényt nagy ívben kerüli: csúnyán fennakadt a rostán

Nagy változás lesz az autópályán: megszűnik az elválasztó zöld sáv

Megszólalt Marczingós László: kamatostul kaphatják vissza a pénzüket a devizahitelesek

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Rettentően nagy a baj: órák kérdése, és elönti a víz a parajdi sóbányát
