Szeptember végén döntött arról a fővárosi önkormányzat, hogy pályázatot hirdet a pesti rakparton álló Bálna rendezvényközpont és üzletház eladására. Az épületet 11 milliárd forintért hirdették meg eladásra.
Bár korábban arról érkeztek hírek, hogy a Magyar Nemzeti Bank vásárolhatja meg az épületet, az ügyletből a jegybank kihátrált. (Meglepő fordulat a Bálna eladásával kapcsolatban.) A csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az állam megvásárolja a Bálnát a Magyar Turisztikai Ügynökségnek.
Kapcsolódó
A tárcavezető kérdésre elmondta: turisztikai célokra használják majd. További részleteket viszont nem közölt, a vételárról sem beszélt.
(A Bálna épületét rendszeresen kibérli a Fidesz is rendezvényeinek - a szerk.)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak