"SZABÁLY-TALANSÁG"? Nem igényel különösebb elméleti eszmefuttatást annak alapvető követelményként való belátása, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó ellátásokat valós szolgálati idő és nyugdíjjárulék-köteles kereseti adatok alapján kell megállapítani. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. tv. (a továbbiakban: Tny.) alapelvei között rögzíti, hogy "a társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik". Az alapelvi szinten rögzített szabályt kibontva, a Tny. 13. § (1) bekezdése és 22. §-a fogalmazza meg az öregségi nyugdíj összegének meghatározására vonatkozó átlagkereset-számítási előírásokat. Ezek lényege, hogy a 2013. január 1-je előtti időponttól megállapítandó öregségi nyugdíj összegét az 1987. december 31-ét követően a nyugdíj-megállapítás kezdőnapjáig elért (és kifizetett) keresetek, jövedelmek havi átlaga alapján kell meghatározni. (A 2013. január 1-je előtti időponttól megállapítandó kitétel a Tny. által alkalmazott - témánk szempontjából közömbös és ezért bővebben e helyütt nem taglalt - megkülönböztetésen alapul.) ADATIGÉNY A nyugdíj összegének meghatározásánál a kifizetés idején érvényes előírások szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló, személyi jövedelemadót nem tartalmazó keresetet (jövedelmet) lehet figyelembe venni. További feltétel, hogy a nyugdíjigénylő legalább az időszak felére tényleges keresettel (jövedelemmel) rendelkezzen. (A rokkantsági nyugdíjra ennél kedvezőbb előírások vonatkoznak.) Azokban az esetekben pedig, amikor az igénylőnek az 1988. január 1-jétől a nyugdíj-megállapítás kezdőnapjáig terjedő időszak legalább felére nincs tényleges keresete (jövedelme), úgy a hiányzó időre eső napokra a keresetet (jövedelmet) időben 1988. január 1-jétől visszafelé haladva, mindig a legközelebbi időszakok keresetével kell pótolni. "Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként - a nyugellátás megállapításának kezdőnapjától folyamatosan visszaszámítva - a hiányzó időre érvényes, külön jogszabályban általánosan meghatározott minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni azokra a naptári napokra, amelyekre nyugdíjalapot képező kereset, jövedelem nem volt..." A Tny. idézett 22. § (5) bekezdéséből is látszik, hogy a minimálbér kisegítő szabályként történő figyelembevételére csak kivételesen, csak utolsó lehetőségként kerülhet sor. Az Alkotmánybíróság még a korábban hatályban volt - a társadalombiztosításról szóló - 1975. évi II. tv. rendelkezése kapcsán hozott, 63/1993. (XII. 2.) AB határozatában rögzítette a biztosítottak azon jogát, hogy a társadalombiztosítás keretében a járulékkal fedezett időszakra a megfelelő ellátást követeljék. Ez az oka annak, hogy az 1988. január 1-jét megelőző időszak kereseti (jövedelmi) adatai is számításba jöhetnek a nyugdíjszámítás során. NYILVÁNTARTÁSOK ÉS ADATSZOLGÁLTATÁSOK Honnét állnak egy-egy konkrét nyugdíjügyben az elbíráláshoz szükséges szolgálatiidő- és kereseti adatok a hatóság rendelkezésére? A szolgálatiidő-adatoknak 1988-at megelőzően is, a kereseti adatoknak pedig 1988. január 1-jétől kezdődően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásában a foglalkoztatók (korábbi terminológiával munkáltatók) adatszolgáltatásai alapján szerepelniük kell(ene). A foglalkoztatók adatszolgáltatási kötelezettsége a nyugdíjszámításhoz irányadó időszakok léptékével mérve viszonylag rövid idő alatt több ízben változott: 1958-tól kezdődően a munkáltatóknak a biztosítottakról, azok szolgálati idejének adatairól munkaviszony-nyilvántartó lapot, majd pedig társadalombiztosítási egyéni nyilvántartó lapot (a továbbiakban: TENYI-lap) kellett kiállítaniuk és vezetniük. A TENYI-lapokat a munkáltatóknak kellett megőrizniük, és csak akkor kellett őket beküldeni az illetékes társadalombiztosítási igazgatási szervhez, · ha a biztosítási jogviszony megszűnt (ez esetben a jogviszony megszűnését követő év április 30-ig kellett beküldeni a "kilépettek" adatait), vagy · ha az érintett biztosított vonatkozásában saját jogú vagy hozzátartozói nyugellátás iránti igényt terjesztettek elő, vagy ha a beküldést az illetékes társadalombiztosítási igazgatási szerv egyébként kérte (ezekben az esetekben a beküldésnek soron kívül kellett megtörténnie). A társas vállalkozásoknak főfoglalkozású tagjaikról 1989. július 1-től 1996. december 31-ig "járulékelszámolási lap"-ot (a továbbiakban: JEL-lap) kellett kiállítaniuk és vezetniük. Az 1988. január 1-je és 1992. február 29-e közötti időre a jogutód nélkül megszűnő foglalkoztatók egy 1994. január 1-jétől hatályos előírás értelmében, valamennyi foglalkoztató pedig egy 1995. április 1-jétől hatályos előírás értelmében volt köteles minden biztosított (volt biztosított) kereseti adatait az e célra rendszeresített nyomtatványon a területileg illetékes nyugdíjbiztosítási szervvel közölni. A foglalkoztatóknak ezt az "egyszeri"-nek nevezett adatszolgáltatást a "munkabér-jövedelem igazolás" elnevezésű nyomtatványon, mezőgazdasági szövetkezeti tagok esetében pedig - társadalombiztosítási jogviszonyuk 1992. március 1-jét megelőző időszakra vonatkozó speciális szabályozása miatt - a "mezőgazdasági szövetkezeti tagok keresetigazolása" elnevezésű nyomtatványon kellett teljesíteniük. A jogalkotó ez irányú döntéseit (már akkor) a majdani nyugellátások megállapítása szempontjából kritikus adatvesztés veszélyének minimális mértékűre csökkentése indokolta. A munkáltatóknak a biztosítottak kereseti, jövedelmi adatairól 1992. március 1-jétől 1996. december 31-ig "járulékelszámolási nyilvántartó lap"-ot (a továbbiakban JENYI-lapot) kellett kiállítaniuk és vezetniük. Az 1997. január 1-jétől vezetendő nyugdíjbiztosítási tárgyú nyilvántartások vonatkozásában koncepcióváltásra került sor, és az addig külön-külön vezetett szolgálatiidő-adatok (TENYI-lapok) és kereseti, jövedelmi adatok (JENYI-, illetve JEL-lapok) helyébe az ezeket az adatokat egységesen tartalmazó új nyilvántartó lapok léptek. Egyrészt ez a koncepcióváltás, másrészt pedig az 1992-től megszaporodott felszámolási eljárásoknak a munkáltatói iratmegőrzéssel kapcsolatos negatív tapasztalatai vezettek el az ún. "begyűjtés" elrendeléséhez. Ennek keretében az 1996. december 31-ig hatályos előírások értelmében vezetett TENYI-, JENYI- és JEL-lapokat 1996. december 31-ével a lapvezetésre kötelezetteknek le kellett zárniuk és az 1997. július 1-jétől 1998. december 31-ig terjedő időszakban a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek részére le kellett adniuk. Az 1997-től kezdődően bevezetett újfajta nyilvántartó lapok - éves rendszerben - egyidejűleg tartalmazzák a szolgálati időre és a jövedelemre vonatkozó adatokat. Bár az elnevezés, a tartalom és a leadási határidő időközben változott, az alapkoncepció máig változatlan maradt. 1997-ben "nyugdíj- és egészségbiztosítási egyéni nyilvántartó lap"-nak, 1998-tól kezdődően pedig "nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap"-nak nevezik. (A Cég és Jog 2000/1 számában Nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás, TENYI, NYENYI és a többiek... címmel az adatszolgáltatási kötelezettség változásaival bővebben foglalkoztunk.) Mint látható, a foglalkoztatóknak viszonylag rövid idő alatt kellett többféle adatszolgáltatást teljesíteniük, és ezek közül több esetben is visszamenőlegesen írták elő részükre e kötelezettséget. Későn lett megfelelő módon szabályozva az adatszolgáltatók potenciális körét jelentő cégek és egyéni vállalkozók, valamint az egyéb foglalkoztatók nyugdíjbiztosítási foglalkoztatói rendszerbe való bekerülésének rendje. (Meg kell jegyeznünk, hogy a 2001. január 1-jétől hatályos szabályozás szerinti online adatátadások gyakorlati megvalósulásának eddigi elmaradása további adatvesztés veszélyét hordozza magában.) Minden bizonnyal az adatszolgáltatási kötelezettségek többszöri változásának is szerepe van abban, hogy a foglalkoztatók adatszolgáltatási fegyelme e téren kívánnivalót hagy maga után. A hiányzó adatszolgáltatások mellett a hibásan teljesített adatszolgáltatások is problémát jelentenek. Ilyen esetekben (az adatszolgáltatások pótlásához, illetve ellenőrzéséhez, javításához) - csakúgy, mint minden 1988. január 1-je előttre vonatkozó kereseti (jövedelmi) adat beszerzéséhez - szükség van (szükség lenne) a foglalkoztató korabeli irataira, nyilvántartásaira. IRATHIÁNY, HIÁNYZÓ ADATOK A nyugdíj-megállapítás sajátossága, hogy a szolgálati idők számításba vétele: · a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásba beérkezett adatok alapján, vagy · a foglalkoztató által kiállított korabeli eredeti okirat alapján, vagy · a foglalkoztató eredeti nyilvántartásainak adatai alapján kiállított igazolás alapján, vagy · egyéb hitelt érdemlő módon (pl. tanúnyilatkozat) alapján) történhet. A keresetre vonatkozó adatokat pedig - a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásba beérkezett adatok hiányában, vagy azok kérdéses volta esetén - a munkáltató nyilvántartása alapján kiállított igazolással, vagy pedig a biztosított birtokában lévő korabeli eredeti okirattal kell igazolni. Ebből következően gyakorta szükség lehet - tulajdonképpen időbeli korlát nélkül - a foglalkoztatóknál lévő régi iratanyag ellenőrzésére. Az ellenőrzés során szóba jöhető okmányok (a teljesség igénye nélkül): bérigazolás, bérjegyzékek, bérnyilvántartó kartonok, bérösszesítők, főkönyvi kartonok, kimutatás betegszabadságról, kimutatás fizetés nélküli szabadságról, kimutatás keresőképtelenségről, kimutatás egyéb távollétről, könyvelési bizonylatok, társadalombiztosítási egyéni nyilvántartás, mérlegek, munkaügyi nyilvántartások, munkaszerződések, naplófőkönyv, nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatással kapcsolatos okmányok, pénztárbizonylatok, pénztárkönyv stb. Működő foglalkoztatók esetén is gondot okozhat azonban, hogy nem őrzik meg ezeket az iratokat annyi ideig, ameddig a nyugdíjbiztosításnak szüksége lenne rájuk. Érdemes megvizsgálni, hogy a foglalkoztatók számára e téren milyen, jogszabályban rögzített kötelezettségeket találunk. 1993. március 1-jétől, amikortól a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. tv.-ben kialakult az a rendszer, hogy az átlagszámítási időszak kezdő időpontja - a személyi jövedelemadó egykori bevezetésére tekintettel - 1988. január 1-je, egyidejűleg az is rögzítésre került, hogy "a munkáltatók és egyéb szervek a társadalombiztosítási ellátások megállapításához szükséges - 1987. december 31-e utáni - kereseti adatokat tartalmazó nyilvántartásokat kötelesek megőrizni. "Az egykori előírás értelmében a részletszabályozás a kormány feladata lett volna. A foglalkoztatók iratmegőrzési kötelezettségét a jogalkotó a törvénymódosításhoz fűzött részletes indokolásban azzal magyarázta, hogy "az átlagszámítási időszak fokozatos meghosszabbítása szükségessé teszi a munkáltatók és egyéb szervek iratmegőrzési kötelezettségének törvényi szintű rendezését". Az 1988. január 1-jét megelőző időtartamra speciális iratmegőrzési előírásokat nem találunk, vélhetően azért, mert a már említett 63/1993. (XII. 2.) AB-határozatra tekintettel az 1988. január 1-jét megelőző kereseti (jövedelmi) adatok "pótlásként" történő figyelembevételét az 1993. március 1-jétől hatályos előírások 1994. december 29-től hatályos módosítása írta csak elő. Annak oka, hogy az 1987. december 31-e utáni kereseti (jövedelmi) adatokat tartalmazó foglalkoztatói nyilvántartások megőrzésére vonatkozó kötelezettségek az előírás ellenére sem nyertek bővebb szabályozást, vélhetően az volt, hogy kialakították azokat a fentebb jelzett foglalkoztatói adatszolgáltatásokat, amelyek révén a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásába kerültek (kellett volna hogy kerüljenek) a szükséges adatok. Ez a felfogás akkor eredményezhetett volna nagyobb adatszolgáltatási fegyelmet, illetve a szolgáltatott adatokban nagyobb pontosságot, ha kellő volumenű ellenőri tevékenység kapcsolódhatott volna hozzá. A nyugdíjbiztosítási ágazat egyébként is szűkös ellenőrzési kapacitását azonban ebben az időszakban elsődlegesen - fiskális szempontok miatt - a járulék-ellenőrzés kötötte le. Az új társadalombiztosítási törvények hatálybalépésével (1998. január 1-jétől) az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó foglalkoztatói iratmegőrzési szabály érvényét vesztette. Ezt követően a jogrendszerben "áttételesen" csak az úgynevezett soron kívüli adatszolgáltatásra vonatkozó előírások támogatják a nyugdíjbiztosítás jelzett visszamenőleges adatigényét. A Tny. 97. § (1) bekezdése értelmében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felhívására a címzettnek (aki az esetek többségében a foglalkoztató vagy levéltár, illetve iratmegőrző vállalkozás) a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat 15 napon belül közölnie kell. A biztosítási jogviszony fennállásával kapcsolatos ellenőrzésre, és e tárgyban határozat hozatalára a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás területi igazgatási szervei mellett az állami adóhatóság is jogosult. Míg azonban az APEH-et a járulék utólagos megállapításának joga is megilleti, addig a társadalombiztosítás mindkét ágazatának területi igazgatási szervei a biztosítási jogviszony utólagos megállapítása, illetve törlése tárgyában csak a járulék utólagos megállapítása nélkül jogosultak eljárni. Mégis az állami adóhatóság jogosítványa biztosítja jelenleg azt, hogy a vonatkozó bizonylatok az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv.-ben (a továbbiakban: Art.) meghatározott időtartamig megőrződjenek. Az iratokat az adó megállapításához való jog elévüléséig kell megőrizni. (Az Art. 3. § [1] bekezdés a) pontja értelmében tárgyi hatálya a járulékokra is kiterjed, és az "adó" kifejezés a törvény szóhasználatában a járulékokat is jelenti.) Az Art. 95. § (1) bekezdése alapján "az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, ... az adó megállapításhoz, ... való jog elévüléséig kevesebb mint hat hónap van hátra. Adó-, társadalombiztosítási csalás (Btk. 310. §), illetve csalás (Btk. 318. §) esetén, ha azt adóra, járulékra ... követik el, az adó megállapításához való jog nem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül." A biztosítási kötelezettség - járulék utólagos megállapítása nélküli - ellenőrzése nem ütközik semmiféle elévülési határidőbe, ugyanakkor a vonatkozó iratok megőrzésére nincsenek előírások. A jogutód nélküli megszűnésnek a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. IL. tv.-ben (a továbbiakban: Cstv.) foglalt esetei egyre növekvő adatvesztési kockázatot hordoznak magukban. Az ide vezető folyamatban közrejátszott az is, hogy ezekben az esetekben az iratanyag elhelyezési szabályait a jogalkotó nem kellő körültekintéssel alkotta meg, és az előírások több ízben is változtak. A Cstv. eredeti szövegében az volt az előírás, hogy a társadalombiztosítási tárgyú iratok eredendően a területileg illetékes levéltárakba kerültek volna, és onnét adták volna át - megállapodás keretében - ezeket az "adatszolgáltatás ellátásához" a társadalombiztosítási szerveknek. A Cstv. 1993-as (I.) novellája pedig mind az egészségbiztosítási, mind pedig a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatáshoz szükséges iratokat a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztárnak rendelte átadni.) A Cstv. 1994. január 1-jétől 2000. december 31-ig hatályos előírása a felszámoló számára a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás-teljesítés körében egyetlen kötelezettséget jelölt meg: a felszámoló köteles volt "a biztosítottak 1988. január 1-je és 1992. február 29-e közötti kereseti (jövedelmi) adatait tartalmazó munkabér- jövedelem igazolást az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság területileg illetékes igazgatási szervének, a Vasutaknál a MÁV Nyugdíj Igazgatóságnak átadni". A Cstv. 2001. január 1-jétől hatályos 53. § (2) bekezdése szerint "a felszámoló a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás ellátásával összefüggésben a külön jogszabályban meghatározott módon köteles a biztosítottak nyugdíjbiztosítási adatait átadni az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv erről szóló igazolását a felszámoló köteles megküldeni a bíróságnak". A Cstv. 76. §-ában foglalt utaló szabály révén - a nyugdíjbiztosítási tárgyú adatszolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségre, annak igazolására és a bíróság felé történő benyújtására vonatkozóan - a Cstv. 53. § (2) bekezdésében megfogalmazott szabályok a végelszámolási eljárásra is vonatkoztathatók. A megfelelő "behelyettesítésekkel" élve tehát a végelszámoló a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás ellátásával összefüggésben a külön jogszabályban meghatározott módon köteles a biztosítottak nyugdíjbiztosítási adatait átadni az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv erről szóló igazolását megküldeni a cégbíróságnak. Álláspontunkat a puszta nyelvtani értelmezésen túl az is alátámasztja, hogy ilyetén értelmezés mellett az adatvesztés kiszűrhető az úgynevezett egyszerűsített végelszámolás eseteiben is. Mivel a Cstv. 53. § (2) bekezdése szerinti igazolással a Cég és Jog 2001/3. számában, a "Felszámolás nyugdíjbiztosítási vonatkozásai" címmel bővebben foglalkoztunk, ezért erre itt most nem térünk ki. Fontosnak tartjuk azonban annak hangsúlyozását, hogy e kérdés nem nyert a fontosságának megfelelő kezelést. Nem került sor részletszabályok megalkotására, és érzékelhető módon a bíróságok is eltérő gyakorlatot folytatnak e téren. Problémát jelent, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek - hacsak megtérítési kötelezettség kapcsán nem hitelezők - általában félként nincsenek jelen a felszámolási eljárásban, és így nincs érdemi eszköz a kezükben azokban az esetekben, amikor a felszámolás anélkül zárult le, hogy a felszámoló igazolást kért volna. Jelenleg az általában nem történeti iratok közé sorolt társadalombiztosítási iratok őrzését - a felszámoló által e célra a felszámolási költségek között az adós iratanyagának rendezésével, elhelyezésével és őrzésével kapcsolatos költségek terhére - üzleti alapon végzik mind a levéltárak, mind pedig az iratőrző vállalkozások. Ezek tevékenységére (például a nyugdíjbiztosítás megkereséseinek teljesítésére) nincsenek külön szabályok (a példánál maradva, fentebb láttuk, hogy a soron kívüli adatszolgáltatás szabályait alkalmazzák rájuk). Nincsen szabályozva az sem, hogy mi az iratanyag sorsa akkor, ha a "profi iratmegőrző" cég szűnik meg jogutód nélkül. MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK A szabályozásban történő módosítás szükségességét talán az támasztja a leginkább alá, hogy 1988-tól kezdődően évről évre bővül a szóba jöhető időszakok száma. Igazán hatékony megoldás a jog adta eszközökkel is csak a jövőre nézve biztosítható. Ugyanakkor az eltelt időszakokhoz kapcsolódó problémákra is keresni kell ésszerű megoldásokat. Visszamenőlegesen természetesen nem történhet iratmegőrzési szabályozás. Ennek előrebocsátásával a már eltelt időszakokra vonatkozóan többféle megoldás együttes alkalmazása jelenthet megoldást: · Elképzelhető az átlagszámítási időszak kezdő időpontjának későbbi dátumban történő meghatározása (e dátumként kézenfekvően adódna 1992. március 1-je - figyelemmel arra, hogy ekkortól szerepel a nyugdíjrendszerben egyéni járulékfizetési felső határ). · Azért, hogy a cégek esetében minél kevesebb esetben legyen adatvesztés, illetve minél kevesebb esetben legyen szükséges a hivatalbóli adatbeszerzési eljárás, a jelenleginél sokkal hatékonyabb eszközként kellene alkalmazni a Cstv. 53. § (2) bekezdését a jogutód nélküli megszűnés (felszámolás, végelszámolás) eseteiben. Olyan szigorra és alaposan végiggondolt eljárásra lenne szükség, mint pl. az adó- és járulékbevételek szempontjából az adóigazolás kiadásánál. Elméleti síkon azt lehetne mondani, hogy az adóigazolás a központi költségvetés érdekeit, a nyugdíjbiztosítás igazolása pedig az egyes biztosítottak érdekeit védi. · Az érintettek bevonása jegyében a reájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz közel állók számára - például abban az évben, amikor a biztosított a Tny. 68. §-a szerinti szolgálatiidő-elismerési kérelmet is benyújthat - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveknél nyilvántartott életpálya adatairól kellene a nyugdíjbiztosító által hivatalos értesítést küldeni. Ez szolgálati időre vonatkozó és kereseti (jövedelmi) adatokat is tartalmazna. A biztosítotti felelősségtudat kialakítása, valamint a majdani nyugellátás-megállapítás "megalapozása", meggyorsítása érdekében megfontolandó lenne a jelzett értesítésben szereplő adatokhoz bizonyos joghatást fűzni. Ennek elemei lehetnének: · viszonylag hosszabb - írásbeli - észrevételezési időtartam a "kiértesítés" (az adatbázis) adataival szemben, majd · az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az észrevételben foglaltakról határozattal döntene, amelyet követően · megnyílhatna a szokásos jogorvoslati út. A nem reklamált adatokban csak egy - legkésőbb a nyugdíjigény elbírálását megelőzően lefolytatott - ellenőrzés alapján lenne helye módosításnak. (Tehát az előbbi jellemzők szerinti értesítés - szemben a 2000. és 2001. évekre az időközben hatályon kívül helyezett szabály alapján kiküldött "kiértesítéssel" - érdemi jellegű lehetne, és kiválthatná a megfelelő érdeklődést, aktivitást a majdani nyugdíjigénylők oldaláról.) Az előbbi javaslatok kedvező kihatása természetesen a jövőre nézve is érvényesülne. Mindezek mellett nemcsak az iratmegőrzési szabályokat kellene rendezni, hanem az ágazat preventív jellegű ellenőrzési tevékenysége is támogatást igényelne. Ez pedig igazán hatékony a járulék-ellenőrzésre vonatkozó jogosítványok birtokában lehetne. Dr. Kiss Sándor